A Ducati három jelöltet is megnevezett 2020-ra

A Ducati 2020-ra “három jó jelölttel” is számol Andrea Dovizioso mellé a gyári alakulatukba - tudtuk meg a sportigazgatótól, Paolo Ciabattitól.

Danilo Petrucci, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Danilo Petruccit a szatellit Pramac-tól léptették elő Jorge Lorenzo helyére, a gyári istállóhoz, azonban a többi topversenyzőtől eltérően csak egyéves szerződést kapott.

Hogy ülését a 2019-es szezont követően is megtarthassa, Petruccinak meg kell küzdenie Jack Millerrel, aki a gyári specifikációjú Pramac-kal versenyez, illetve az ausztrál új csapattársával, Francesco Bagnaia-val, aki pedig egy 2018-as specifikációjú Ducatin ül majd.

“Petrucci, Jack és Pecco eredményei alapján döntünk majd, hogy hivatalosan melyik versenyzőt ültetjük a motorunkra 2020-ban.” mondta Ciabatti a Motorsport.com-nak.

“Három jó jelöltünk is van, akik a 2020-as gyári ülésünkre esélyesek.”

Bagnaia, a MotoGP legendájának, Valentino Rossinak 21 éves tehetsége a szezont követő motogp-s teszten a Pramac-kal lenyűgöző teljesítményt nyújtott Valenciában és Jerezben is. 

A Ducati már a 2018-as bajnoki éve előtt is premier kategóriás szerződést írt alá vele - a végén azonban egy versennyel a szezon vége előtt bebiztosította a címet. 

“Pecco bámulatos szezont zárt a Moto2-ben.” - folytatta Ciabatti - “Januárban vettük fel, vagyis elég kockázatos döntésnek bizonyult. A jövőt szem előtt tartva köteleztük el, és most már tudjuk, hogy megfelelő döntésnek bizonyult."

“Jövőre egy 2018-as Desmosedicit terelgethet, ami bizonyítottan egy nagyon versenyképes motor, bár arra számítok, a 2019-es verzió még ennél is versenyképesebb lesz."

"Mindig nehéz a MotoGP-ben debütálni, de szerintem sokat és nagyon gyorsan fog tanulni, miután Jack jó referenciapontnak számít a Pramac-nál."

Ciabatti korábban már elmondta, Petruccinak - akinek a legjobb motogp-s eredménye a második hely, melyet négyszer is elért – még bizonyítania kell a Ducatinak, hogy képes a futamgyőzelemre is.

A sportigazgató hozzátette, arra azért nem számít, hogy az új versenyzőjük azonnal legyőzné Doviziosót. 

“Danilónak nagyobb nyomással kell szembenéznie, és a célja, hogy azonnal nyerjen, illetve mindig a TOP 5 pozíciókért harcolhasson.” - mondta Ciabatti - "Danilo célja nem az, hogy legyőzze Doviziosót, bár ha sikerülne neki, az tökéletes lenne. Először is magabiztossá kell válnia, nem pedig azt kell megmutatnia, hogy jobb, mint Dovi."

Francesco Bagnaia, Alma Pramac Racing

Francesco Bagnaia, Alma Pramac Racing

Photo by: Gold and Goose / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vinales: "A Yamaha motorja túl nagy volt a számomra"
Következő cikk Marquez mindenképp gyorsulni akar a 2019-es szezonban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország