A Ducati főnöke „örvendetesnek” nevezte, hogy Marquezt érdekli az egyéves motorjuk

A Ducati MotoGP-s főnöke, Gigi Dall’Igna arról beszélt, számára „örvendetes” látni, hogy Marc Marquez érdeklődést mutat az iránt, hogy egy tavalyi Ducatival versenyezzen, miközben arra is utalást tett, hogy a spanyol talán már eldöntötte, hogy távozik a Hondától.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

A Marquez jövője körüli spekuláció dominálta többnyire a királykategóriával kapcsolatos híreket az utóbbi hónapban, hiszen továbbra sem tudni, a spanyol elhagyja-e a Hondát 2024-ben. A Gresini nőtte ki magát a legjobb alternatívának, amennyiben a hatszoros bajnok úgy dönt, nem folytatja a japánokkal.

Ezzel megvalósulna a testvárpáros az istállónál, hiszen Alex Marquez mellé kerülne, motornak viszont csak egy idei Ducatit kapna. Marc ugyanakkor az idei első dobogója után is azt hangoztatta, hogy ez az eredmény semmit sem változtat a döntésén. Dall’Igna viszont arról beszélt Motegiben, hogy Marquez talán már elhatározta, hogy a Gresini versenyzője lesz.

„Marc a valaha volt egyik legerősebb pilóta, szóval a tény, hogy nagyon rá szeretne ülni egy Ducatira, egyértelműen örvendetes. Ez a legfontosabb megjegyzés, amit tehetek. Úgy döntött, hogy elhagyja a Hondát egy nem gyári Ducatiért, ami még inkább aláhúzza, mennyire akarja a motorunkat” – mondta a Skynak.

Amikor arra kérték őt, hogy fejtse ki jobban ezt a témát, Dall’Igna elmondta, Marquez potenciális átigazolása még messze nincs kőbe vésve, hiszen ehhez valahogyan ki kéne szállnia a meglévő hondás szerződéséből. „Én ezt hallottam, de persze hivatalos bejelentés még nem történt. Úgy vélem, hosszú út vezet még addig, fel kell bontani egy szerződést, amennyiben valóban ezt akarja tenni.”

Amennyiben viszont Marquez tényleg megérkezne a Ducatihoz, az eléggé megbolygatná a márkán belüli erőviszonyokat, melynek csúcsán jelenleg Francesco Bagnaia van. „Marc egyértelműen nehézkes pilóta több okból is, és sokan aggódnak, hogy felboríthatja az egyensúlyt. Ez is része lesz a játéknak, és rajtunk múlik, hogyan kezeljük majd.”

Hivatalos tehát még mindig nincs Marquez 2024-es szezonja kapcsán, de Dall’Igna szavai mégis rendkívül érdekesek, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy ő már sokkal többet tud, és részben úgy beszélt, mintha a spanyol pilóta már aláírt volna velük. Bármi is azonban a helyzet, mi továbbra is izgatottan várjuk, mi lesz a végkifejlet.

Hogy Marquez pontosan mit mondott a Motegiben elért harmadik helye után, az itt olvasható.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez a "romantikus" dobogója után: Nem élvezem, hanem szenvedek
Következő cikk Óriási pilótakeringő indulhat be a MotoGP-ben, megszólalt a leendő Honda-pilóta

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország