A Ducati ezért döntött Miller mellett 2021-re

A Ducati sportigazgatója, Paolo Ciabatti beszélt a döntésük mögötti háttérről, és elmondta, miért Jack Miller lesz 2021-től a Ducati gyári csapatának MotoGP pilótája.

Jack Jack Miller, Pramac Racing

Jack Jack Miller, Pramac Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Az ausztrál pilóta a Pramacot hagyja el 2021-ben, ahova 2017 után érkezett, amikor elhagyta a Honda családot. Tavaly óta Miller is gyári specifikációjú motorokat kapott – írja a Crash.net.

Miller 2021-es csapattársáról még továbbra sem döntött a Ducati, azonban valószínű, hogy Danilo Petruccinak kell majd távoznia a csapattól, és az elmúlt 3 évben 2. helyen végzett Andrea Dovizioso marad a csapatnál.

Jack Miller természetesen már akkor is a gyári ülés egyik esélyese volt, amikor az előző szezon végén elkezdtünk gondolkodni a pilótafelállásunkról” – nyilatkozta Ciabatti a MotoGP hivatalos weboldalának.

„Természtesen mi is meg akartuk várni az első 4-5 versenyt a döntésünkkel, hogy megvizsgáljuk a helyzetet, és a lehető legjobb döntést hozzuk meg. A járvány miatt azonban nem kezdődhetett el a szezon, és megvárni a július végét egy ilyen döntéssel kicsit késő lett volna.”

Még több hír:

A 29 éves Petrucci tavaly Mugelloban szerezte meg az első MotoGP győzelmét, amivel kiharcolta a 2020-as hosszabbítását, és a bajnokság 6. helyén végzett, szemben Millerrel, aki a 8. lett.

A szezon második felében azonban nagyon visszaesett a teljesítménye az olasznak, és Miller is több pontot szerzett nála, 95-öt Petrucci 55 pontjával szemben, és 4 dobogós helyezést is szerzett, Petrucci egyet sem. A pályán mutatott teljesítmény azonban csak az egyik faktor volt a Ducati szemében.

„A kor is meghatározó szerepet játszott, Jack még mindig fiatal, csak 25, de már 5 éve a MotoGP-ben versenyez. Láttuk a tavalyi fejlődését, és szerintünk még mindig tud hova fejlődni. Úgy láttuk, ő a megfelelő ember arra, hogy egy kis extra energiát hozzunk a gyári csapatba 2021-ben.”

„Arra számítunk, hogy Jack idén tovább folytatja a fejlődését. (a Pramacnál) Tavaly ötször volt a dobogón. Idén még jobb teljesítményt kell nyújtania, mert láttuk, hogy nagyon gyors, de nem mindig volt meg a megfelelő konzisztenciája a futamok második felében.”

Polesitter Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT, second place Marc Marquez, Repsol Honda Team, third place Jack Miller, Pramac Racing

Polesitter Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT, second place Marc Marquez, Repsol Honda Team, third place Jack Miller, Pramac Racing

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

„Amikor egy gyári csapat versenyzője vagy, természetesen az az elvárás, hogy a dobogóért harcolj, és a futamgyőzelemért, ezt várjuk el a Ducati gyári csapatának versenyzőjétől.”

Ciabatti azt is elmondta, hogy puszta véletlen, hogy már a 3. ausztrál pilótát szerződtetik.

„Mindenki emlékezik Casey Stonerre, és Troy Baylissre, de igazából most is csak vicceltünk ezzel, mert a teljesítményt nézzük, nem a nemzetiséget.”

„Jack hatalmas tehetség, az egyik leggyorsabb, és legagresszívebb pilóta a MotoGP-ben, és szerintem még pár területen tud fejlődni, hogy a kategória egyik abszolút toppilótájává váljon.”

Petrucci a hírek szerint a Ducati Superbike csapatában találhat majd helyet magának, vagy az Apriliánál, amennyiben Andrea Iannone fellebbezését a 18 hónapos eltiltásával kapcsolatban elutasítják.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Jack Miller 2021-től a gyári Ducati pilótája lesz!
Következő cikk Február után mehettek újra pályára MotoGP-motorok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország