A Ducati elkötelezte magát a MotoGP mellett az új megállapodás aláírásával

A Ducati legalább 2026-ig a MotoGP-ben marad, miután aláírták az új megállapodásukat a Dorna Sports-cal. Az olasz márka a továbbiakban is elkötelezetten veszi majd célba a sikerek elérését, idén pedig egy új versenyzőpárossal érne fel a csúcsra.

Danilo Petrucci, Ducati Team

Danilo Petrucci, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Az új egyezség a 2022 és 2026 közötti szezonokat foglalja magába, az olasz gyártó pedig ezzel a második márka lett, amely hosszú távra is elkötelezte magát a motorversenyzés top kategóriája mellett. A KTM még a múlt héten tette meg ugyanezt.

A Ducati már 2003 óta folyamatosan tagja a sorozat mezőnyének, az első futamgyőzelmüket pedig már a hatodik viadalukon sikerült nekik behúzni Loris Capirossi révén, aki a Katalán Nagydíjon diadalmaskodott.

Ezek után Casey Stonerrel 2007-ben megnyerték az egyéni, a konstruktőri, valamint a csapatbajnoki címet is. Tavaly szintén el tudták hódítani a konstruktőri címet, ezzel pedig megakadályozva a Suzukit, hogy minden díj az övéké legyen.

Eddig a pontig összesen 51 győzelmet és 160 dobogós helyezést szereztek a MotoGP-ben. „A versenyzés mindig is alapvető része volt a Ducatinak, és ez a jövőben is így marad” – nyilatkozta Claudio Domenicali, a Ducati ügyvezető igazgatója.

További híreink:

„Valójában ez nemcsak arra jó, hogy a világszerte jelenlévő Ducati-szurkolók szenvedélyét és rajongását fűtsük, hanem ez egy igazán fejlett kutatólaboratórium is, ahol a legkifinomultabb anyagokat és a leginnovatívabb tervezési módszereket teszteljük.”

„A megújított megállapodás megerősíti, hogy miközben azt tervezzük, hogy kiterjesszük a terméklistánkat a sportmotorok világán túlra, a pálya- és a nagy teljesítményű motorkerékpárok továbbra is a Ducati központi elemét képezik majd.”

2021-re a vörösök versenyzőfelállást cseréltek, hiszen Jack Miller és Francesco Bagnaia került fel a gyári istállóhoz, miközben Andrea Dovizioso és Danilo Petrucci is távozott.

A Ducati emellett továbbra is támogatni fogja a Pramac és az Avintia szatelit csapatokat is 2021-ben.

 

A Pramacnál két gyári specifikációjú GP21-es motor lesz majd, melyeken Johann Zarco és az újonc, Jorge Martin ülnek, miközben az Avintiához két debütáns érkezik Luca Marini és Enea Bastianini személyében, ők azonban továbbra is maradnak a GP19-es motoroknál.

„Örömmel jelentjük be a MotoGP-ben való, 2026 végéig szóló részvételünket. Az utóbbi esztendőkben a Desmosedici GP az egyik legversenyképesebb motornak bizonyult a rajtrácson, a 2020-as bajnoki cím pedig szintén ezt igazolja” – mondta Gigi Dall’Inga, a Ducati Corse vezérigazgatója.

„Ugyan az idei szabályok nem engednek komolyabb technikai fejlesztéseket, mi ugyanazzal az elszántsággal és szenvedéllyel vágunk bele 2021-nek is. A cél az, hogy a bajnoki címért menjünk az új versenyzőinkkel, és előkészítsük a bajnokság iránti jövőbeli elköteleződésünk alapjait.”

Eddig ugyan csak a Ducati és a KTM jelentette be, hogy az idei szezonon túl is a MotoGP-ben maradnak, a többi négy gyártó – Yamaha, Suzuki, Honda, Aprilia – is minden bizonnyal ott lesz majd a rajtrácson 2022-ben is.

Az Aston Martinnál tudják, hogy komoly feladat áll még előttük


Így fest a MotoGP idei mezőnye!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovizioso: „Természetesen csalódott vagyok”
Következő cikk Marc Marquez edzésben: egyelőre csak a bal karjával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország