A baj nem jár egyedül: Fabio Quartararo az Aragóniai Nagydíj után is bukott
A Yamaha-pilóta Fabio Quartararo robogóval is balesetet szenvedett, miután kiesett az Aragóniai Nagydíjról, amiben szerencsére nem sérült meg a francia.

Fabio Quartararo számára csak 3 kanyaron át tartott az Aragóniai Nagydíj, ugyanis a remekül rajtoló Marc Marquez megcsúszott előtte, ő pedig már nem tudta elkerülni a spanyol versenyző motorját, nekiment, és nagyot bukott.
Szerencsére nem szenvedett komoly sérülést a Yamaha versenyzője, ugyanakkor elmondta, hogy volt egy második bukása is: miközben robogón vitték vissza a Yamaha garázsához, egy másik robogóval ütköztek:
„Fáj a baleset hatása, és meg is égett a bőröm, de sajnálom a történteket, mert évek óta először éreztem jól magam Aragónban, aztán a harmadik kanyarban kiestem... ez nem a legjobb érzés” – kezdte Quartararo a kiesése után.
„Kemények voltak az utóbbi futamok, de továbbra is motiváltan várom a következő versenyeket. Ráadásul a baleset után még egy marshal nekiment egy robogónak, tehát volt egy második bukásom is, nem is kis sebességnél.”
„Szerencse, hogy nem vettem le a sisakomat. A marshal frontálisan ütközött egy másik robogóval, de szerencsére ebben nem sérültem meg, csak az első baleset miatt vannak fájdalmaim. A marshalnak viszont szerint fájt...” – tette hozzá a francia, akinek 10 pont előnye maradt Bagnaia előtt.
2021 világbajnoka a nyilatkozatában elmondta, hogy nem emlékszik pontosan a Marquezzel történt összeérésének körülményeire, inkább azt sajnálta, hogy ezúttal gyorsnak és kiegyensúlyozottnak érezte magát a spanyolországi pályán, ahol szerinte a top 5-ért csatázhatott volna.
„Alonso pénzzel teli borítékokat osztott a McLarennél...”
Megszakadt Bagnaia nagy sorozata, Quartararo és Marc Marquez kiesett!
Így magyarázta Marquez a „balszerencsés” ütközéseit a MotoGP visszatérése után
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.