Zarco: utólag könnyű megmondani, mikor kellett volna cserélni

Johann Zarco is azok közé tartozott, akik elbetlizték a Cseh Nagydíjat és túl későn váltottak motort. A Tech 3 Yamaha versenyzője csak a 12. lett vasárnap.

Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3

Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3

Gold and Goose / Motorsport Images

Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3
Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3
Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3
Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3
Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3
Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3

Miközben Marquez és csapata remekül olvasta a körülményeket Brnóban, az üldözők vártak a motorcserével, ezzel végképp elestek a jó eredménytől. Zarco azok közé tartozott, akik túl sokáig vártak, nagy hátrányba kerültek az éllovassal szemben, vert helyzetbe kerültek.

„Lehet”- felelte a kérdésre, miszerint túl későn ment-e ki motort cserélni. „Nehéz pontosan tudni, hogy mikor kellene kimenned a boxba. Rossi előttem volt, behajtott, és lehet, hogy az volt a helyes döntés, de az is lehet, hogy korábban kellett volna kihajtani. A verseny után könnyű megmondani”- foglalta össze a francia.

„A kemény esőgumival rajtoltam el, mert nem számítottam rá, hogy felkerülnek majd a slickek. Azt gondoltam, nedves marad a pálya, kicsit szárad majd, és akkor ez a kerék lehet a legjobb megoldás – majdnem úgy, mint ma reggel a bemelegítésen. Délelőtt esős volt, de kezdett száradni, és akkor egyre gyorsabb leszel – de most nem ez volt a helyzet, mert gyorsan felszáradt a pálya.”

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

„Öt-hat kört tettem meg esőgumikkal, de az volt a legjobb, ha hármat tettél meg, majd felteszed a slickeket, és akkor közel kerültél a dobogóhoz. Persze, csalódott vagyok az eredmény miatt, hiszen remekül dolgoztunk a hétvége folyamán, és bejutottunk a Q2-be is. A tapasztalaton múlik. Erősebbé kell válnom az ilyen tapasztalatok révén, legközelebb pedig jobban kell kezelni.”

Elmondta, továbbra sem rendelkeznek a kijelzővel a dashboardon, ami az üzeneteket is megjeleníti számára.

„Nem, még mindig nincs ilyenem. Nem tudom, hogy (akarom-e). Csak egy gyors elemzést végeztünk el erre vonatkozóan. Még nem áll készen a rendszer. Ha egy körrel korábban jöttem volna ki, akkor 10 másodperccel jobb a versenyem. Egy ilyen üzenet jó lett volna ezen a versenyen”- jegyezte meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Márquez vezetésével fölényes kettős győzelmet aratott a Repsol Honda Csehországban!
Következő cikk Márquez: Azért nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek tűnt...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország