Zarco teljesen kimerült Misanóban: a saját motorjával vív, nem a többiekkel

Johann Zarco nem érti, miért érkezik el mindig egy pont a nagydíjakon, ahonnan lehetetlen helyzetbe kerül, és nem tudja tartani a lépést a többiekkel. Zarco a stílusán is hajlandó változtatni, csak legyen végre valami megoldás.

Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3

Johann Zarco, Monster Yamaha Tech 3

Gold and Goose / Motorsport Images

Zarco négy helyet veszített a rajtnál a Misano World Circuit Marco Simoncellin, majd folyamatosan próbálta visszadolgozni magát az első tízbe, végül a 10. helyen szelte át a célvonalat vasárnap délután. A Tech3 Yamaha versenyzője egy újabb nehéz hétvégén van túl, és kifejtette, ismét az okozott gondot számára, hogy folyamatosan diktálni tudja a kellő sebességet a versenyen.

„Nehéz verseny volt a mai, nagyon meleg volt”- kezdte a francia. „Jó érzéseim voltak a Warm Up során elvégzett munka után. Remekül tudtam kontrollálni a motort a verseny elején az első kanyarokban, de nehéz volt tartani a lépést a többiekkel, pláne Valentino mögött – nagyon erősen fékezett, nem tudtam megelőzni. Folyamatosan az volt a gyenge pontom, hogy veszítettem a kigyorsítások alatt.”

További híreink:

„A verseny elejétől fogva métereket buktam a kanyarok kijáratában, majd elkövettem egy hibát a 10-es kanyar bejáratában, ezzel sok időt és energiát veszítettem. Utána próbáltam rálelni a tempóra, lehiggadni, de ennél többet nem tehettem, nem volt könnyű. Rendben volt a motor kontrollálása és az, milyen érzés volt menni vele, de annyira gyengék vagyunk a kanyarkijáratban… Találni fogok valami megoldást a következő versenyekre – még a stílusomban is -, hogy kevesebb gondunk legyen. Még mindig nem tudom, mi lehet az oka. Minden energiámat beleadtam, de még így is messzire végeztem a legjobbaktól, amit nehéz elfogadni. Jelenleg így alakulnak a versenyeink… El kell fogadnom ezt, dolgozni kell magamon, hogy fejlődjek”- mondta Zarco, aki jövőre a KTM versenyzője lesz.

„Kár, hogy elkövettem azt a hibát – úgy vélem, a második vagy a harmadik körben lehetett, a 10-es kanyarban, és három vagy négy pozíciót is buktam vele, amit már nem tudtam visszahozni. Mindenesetre tudom, mi jelenti a problémát, de ettől még nehéz elfogadni. A versenyen sok kört kell egymás után megtenni, de elérkezik egy pillanat, és onnantól nagyon nehéz lesz, nem tudom tartani a lépést a többiekkel. Ez az, amitől szomorú leszek – amikor versenyzek, de érzem, egyszerűen nem lehet nyomni neki.”

Ezt követően megállapította, hogy „nem a többiekkel harcol, hanem a saját motorjával – és ez nem jó”. „A 10. helyen végeztem – ha Jorge nem esik el, akkor a 11. helyen -, és teljesen kivagyok, nem maradt energiám”- jegyezte meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi: a Ducati a legyőzendő motor, minden pályán
Következő cikk Rossi: csoda, hogy a harmadik helyen állok az összetettben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország