Rossi: csoda, hogy a harmadik helyen állok az összetettben

Maga Valentino Rossi sem érti, hogyan állhat a harmadik helyen a tabellán, ugyanis elég sok a gond a Yamahánál. Rossi szerint az sem kizárt, hogy az erőforrás is ludas a kialakult helyzet miatt.

Valentino Rossi, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A 39 éves motoros úgy döntött, hogy folytatja pályafutását, és 2020 végéig marad a Yamaha versenyzője a MotoGP-ben. Vajon most nehezebb lenne a döntés, látva a csapat formáját és versenyképességét?

„Ez már nem túl fontos, ugyanis már döntöttem…”- mondta nevetve Rossi. „Semmi sem változott. Azért is nehéz ügy, mert az előző három szezonban elég jó szinten kezdtünk, de az év második felében jobban szenvedtünk a technikával. Ha megnézik az eredményeimet, mindig több dobogót értem el a szezon első felében, mint a másodikban. Ez történt az előző három évben. Úgy tűnik, a Ducati és a Honda jobban tudja fejleszteni a motort hozzánk képest”- mondta. „Ez a probléma. Meg kell érteni, miért van így.”

További híreink:

Rossi szerint nem kizárt, hogy az YZR-M1 1000 köbcentis, sornégyes motorja is oka lehet a gondoknak, mely több mint 240 lóerőt ad le.

„Lehetséges, hogy a motor is problémát jelent”- magyarázta Rossi. „Lehetséges. Azt mondhatjuk, hogy a Ducati és a Honda a Yamahától tanul, mert a Yamaha már három-négy évvel ezelőtt is sima volt, miközben a másik kettő hangosan üvöltött, agresszívebb volt. Úgy tűnik, hogy a Ducati és a Honda többet tett a Yamahánál. De ők V elrendezéssel mennek, esetünkben sorban van a négy henger. Megeshet, hogy ez a gond, de nem tudom.”

Rossi 151 ponttal harmadik helyen áll az összetettben, 70 pont a hátránya Marquezhez képest. Még hat nagydíj van hátra, de nagyon kicsi az esélye annak, hogy megállítsák a címvédőt. Rossi elismerte, frusztráló, hogy elúszott az idei bajnokság.

„Igen, de… Továbbra is koncentrálnod kell, a maximumot nyújtani, mert csodával határos módon harmadik vagyok a bajnokságban”- mondta Rossi. „Őszintén: nem értem, hogyan lehetek a harmadik helyen. Nagyon nehéz lesz tartani ezt, de ez a célunk. Nem vagyunk messzire Dovitól, több pontunk van Lorenzónál, több pontom van, mint Mavericknek. Leszámítva az elsőséget, akad pár fontos eredmény, amit el kellene érni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zarco teljesen kimerült Misanóban: a saját motorjával vív, nem a többiekkel
Következő cikk Pedrosa a KTM tesztpilótája lesz jövőre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország