Rossi sokkal jobban van, de még mindig nem 100 százalékos

Valentino Rossi sokkal jobban érzi magát, mint Aragonban, ahol vállalata a korai visszatérést és remekül szerepelt a két ponton is sérült jobb lábával. A 38 éves versenyző kíváncsi, hogyan tud menni Motegiben.

Rossi teljesítménye az egész paddockot letaglózta Aragonban, ahol az ötödik helyen hozta be a gépet. Azóta eltelt három hét, nem tétlenkedett: motorozott aszfalton és a ranchen is, jobban van, de Motegi más kihívás lesz, mint Aragon volt.

„Sokkal jobban van a lábam” – kezdte Rossi Motegiben. „Még mindig érzek némi fájdalmat, de gyanítom, motorra tudok ülni és menni fogok a hétvégén. Nem vagyok 100 százalékos, ez biztos, és az edzésen is módosítani kellett a lábam miatt, de sokkal jobb a helyzet, mint Aragonban volt.”

„Ugyanez áll a mindennapokra is: tudok sétálni, normális életet tudok élni”- jegyezte meg, hozzátéve, hogy a markolaton lévő féket használja, de nem a baleset miatt, ugyanis még előtte átállt erre a megoldásra, öt futammal a szezonkezdés után.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Ami a Japán GP-t illeti, nem akarja, hogy nedves körülmények között menjenek. „Kár lenne érte, ha esne, mert szárazon versenyképesek lehetünk egy ilyen pályán. Ha tavaly teszik fel nekem ezt a kérdést, örömmel felelek rá igent, mert akkor versenyképes voltam esőben, míg idén nem annyira. Én a száraz mellett voksolnék”- fejtette ki. „Ugyanakkor, ha esni fog, akkor az jó lehetőség arra, hogy megértsük és beállítsuk a motort esőre, mert idén nem vagyok valami gyors esőben.”

Azzal egyetért, hogy Motegi valamivel keményebb feladat lesz számára, többet követel a versenyzőktől. „Kicsit igen, mert több benne a jobbos kanyar. Aragon jó volt nekem, mert sok volt benne a balos, ugyanúgy, mint Phillip Islanden – itt adódhat némi probléma”- ismerte el.

„A kemény féktávok is nehezek nekem, mert kevesebb erő van a lábamban, jobban kell erőltetnem a vállammal. Aragon után 2-3 napig fájdalmaim voltak, mert a lábam kevésbé tudott besegíteni. Majd meglátjuk, mi lesz. Remélem, rendben lehetünk – azért is, mert fizikálisan sokkal jobb állapotban vagyok, mint Aragonban voltam”- mondta Rossi.

Visszatérve az edzésre kifejtette, továbbra sem tudja a bevett tréninget alkalmazni. „Nem, sajnos nem tudom a normális munkát végezni. Nem tudok futni, így valami mást kell csinálnom. Ami a többit illeti, ugyanazt csinálom. Holnap meglátjuk, hogyan vagyok. Őszintén: jól éreztem magam a hétvége folyamán Aragonban. Inkább a hétfő és a kedd jelentett problémát.”

Mint említette, az M1 továbbra sem remekel esőben, és kifejtette, pontosan mi a baj a Yamahával.

„Ugyanaz, mint szárazon: pár kör után a hátsó gumi sokat veszít a tapadásából. Ha teljesen esős a pálya, akkor nem olyan rossz a helyzet. Ha nem olyan vizes, akkor küzdünk vele. Azt is fontos lenne megérteni, hogy miért van az, hogy tavaly nagyon erős voltam esőben, míg idén több problémám van.”

A bajnokságban visszaesett az ötödik helyre, 168 pontja van, míg csapattársának 196, ezzel a harmadik helyen található Vinales, 28 pontra az első Marqueztől. A Yamaha egyelőre nem kérte fel Rossit, hogy segítse csapattársát a bajnoki küzdelemben.

„Nem, eddig nem mondtak semmit. Általában a Yamaha nem alkalmaz utasítást. De ez nagyban függ a bajnokságtól. Ha nagyon szoros lesz, akkor lehetséges”- ecsetelte Rossi. „Érdekes helyzet, mert mindhárom gyártó esetében igaz, hogy gyors a második versenyzője, és talán segítheti az elsőt a bajnokságban. Meglátjuk.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP
Versenyzők Valentino Rossi
Csapatok Yamaha Factory Racing
Cikk típusa Motorsport.com hírek