MotoGP: Lorenzo bízik a varázslatos Le Mansban

Jorge Lorenzo remek mutatóval rendelkezik a francia pályán, de a Ducatival nem biztos, hogy olyan könnyű dolga lesz rajta.

Lorenzo jelenleg a kilencedik helyen áll összetettben, 28 pontot gyűjtött a Ducatival az első négy verseny alatt. Jerezben meglett az első dobogó is, Franciaországban pedig több minden is kedvezhet számára, beleértve azt is, hogy ötször nyert itt.

NYÁRI XBOX ONE S AKCIÓ: CSAPJ LE A LEHETŐSÉGRE!

„Ami engem illet, Le Mans mindig is egy jó pálya volt nekem, egészen 2003-mal kezdődően”- mondta Lorenzo. „Ez egy varázslatos helyszín, és jó pálya lehet a Ducatinak is, ahogy azt az elmúlt években láthattuk: Dovi és Iannone mindig versenyképesek voltak itt, de várjuk meg, milyen az új aszfalt, milyen a tapadás, mi a helyzet a bukkanókkal”- okfejtett a spanyol. „Az időjárást illetően úgy fest, esni fog, de minden nap változik a helyzet.”

Jerezben harmadik lett, és úgy érzi, már maga mögött tudhatja a legnehezebb időszakot a Ducatinál.

„Nehéz időket éltem át Jerez előtt, ez igaz. Hosszúnak tűnt ez az időszak, mert a jó eredményekhez voltam szokva, nem ahhoz, hogy fel kell zárkóznom, szenvedek. Sosem adtam fel. Kezdem érteni a motorban rejlő potenciált, alkalmazkodnom kell hozzá, fejlődni. Most sokkal kényelmesebben érzem magam rajta, sokkal természetesebben. Persze, még nem ért véget a folyamat, sok a tennivaló. Hiszek magamban, a csapatomban, a motorban, és annak potenciáljában.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP
Versenyzők Jorge Lorenzo
Csapatok Ducati Team
Cikk típusa BRÉKING