Motorsport.com hírek

Hivatalos: Dovizioso a Ducatival folytatja!

Andrea Dovizioso két évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá a Ducati gyári csapatával a MotoGP-ben. Ezek szerint a feleknek sikerült megállapodni az anyagiakban, és Dovizioso 2020-ig biztosan a Ducatival folytatja.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Dovizioso 2013 óta indul a bolognai központú csapattal a MotoGP-ben, tavaly Marquezzel vívott a címért – hosszú idő után ez volt az első alkalom a Ducati számára, hogy versenyben voltak az elsőségért. A hosszabbítást hátráltatta, hogy Dovizioso „nagyobb számlát nyújtott be” a vezetőségnek szolgálataiért cserébe, ugyanis sokkal jobban teljesít, mint a 2017-ben érkezett Lorenzo.

A 32 éves motoros tegnap elhintette Le Mansban, hogy „egyre közelebb” a megállapodás, de előtte még tárgyalt a Hondával és a Suzukival is, valamint elutasította a Ducati első ajánlatát. „DesmoDovi” jelenleg ötödik helyen áll a bajnokságban, követően a jerezi bukást, amiben érintett volt csapattársa és Pedrosa is. Amennyiben Lorenzo a Suzukihoz távozik 2019-re, a Pramactól érkezhet valaki a helyére a Miller-Petrucci kettős közül.

Dovizioso előtt utoljára Casey Stoner volt versenyben a címért a Ducatival: Dovizioso 6 nagydíjat nyert 2017-ben, a valenciai finálén kapott ki Marqueztől.

A 2019-es rajtrács az eddigi bejelentések tükrében:

CsapatVersenyző
Repsol Honda

 Marc Marquez

TBA

Movistar Yamaha

 Valentino Rossi

 Maverick Vinales

Ducati

 Andrea Dovizioso

TBA

Suzuki

 Alex Rins

TBA

Aprilia

 Aleix Espargaro

Red Bull KTM

 Pol Espargaro

 Johann Zarco

LCR Honda

 Cal Crutchlow

TBA

Marc VDS*

 Franco Morbidelli

TBA

Pramac Ducati

 Francesco Bagnaia

TBA

Nieto*

TBA

Avintia*

 Xavier Simeon

TBA

Tech 3 KTM

 Miguel Oliveira

TBA

* a gyártó indulása nem biztos

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi: a legjobb öthöz is olyan teljesítmény kell, mint a győzelemhez
Következő cikk Rossit nagyon meglepte a Yamaha teljesítménye Le Mansban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország