Videón az F1 2020-as idénye, mémekkel összefoglalva

Lassan vége a 2020-as esztendőnek, amelyet talán a legtöbben már szívesen el is felejtenének. A Forma–1-nek azért a problémák ellenére mégis sikerült egy 17 futamos, izgalmakban bővelkedő idényt összehoznia, amelyet most mémek formájában be is mutatnak nekünk.

Videón az F1 2020-as idénye, mémekkel összefoglalva

A sorozat hivatalos oldala állt elő a közel három és fél perces videóval, amelyben igyekeztek összeszedni jó néhány vicces és humoros jelenetet, majd szépen mémekké alakították azokat.

Lesz itt e-sport, Spaniel Ricciardo, banánnak öltözött Leclerc, Nico Hülkenberg őrült 24 órája és még sok más emlékezetes pillanat. Például, amikor Max Verstappen a 70. Évfordulós Nagydíjon többször is figyelmeztette versenymérnökét, hogy ne felejtsen el inni és fertőtleníteni a kezét.

Még több F1 hír:

Ezek mellett előkerült még néhány gyöngyszem a megnyúlt holtszezonból, amikor a fiatalok nagyrésze az online versenyekkel és bohóckodással ütötte el az időt. Norris majdnem kopasz lett, Albon Russell nevét kiabálta folyton, majd kamionokkal borultak fel.

A videóban szerepel még az idei év egyik slágertémája, Cyril Abiteboul tetoválása is, amelyet még továbbra sem láttunk, de az ezzel kapcsolatos mémekből már eddig sem volt hiány. Az év elején Ausztriában még távirányítós autók segítségével adták át a díjakat, ami eléggé furcsára sikeredett, de nem maradhatott ki néhány rádiós üzenet sem.

Egyszóval van itt minden, ami szem-szájnak ingere, de reméljük, hogy jövőre még több hasonlónak lehetünk szemtanúi, persze már a vírus nélkül.

A videót ide kattintva lehet megtekinteni.


Hatalmas baleset a Super Formulában

megosztás
hozzászólás
Malajzia hamarosan visszatérhet?

Előző cikk

Malajzia hamarosan visszatérhet?

Következő cikk

Ezzel a képpel üdvözli az Aston Martin az új korszak kezdetét

Ezzel a képpel üdvözli az Aston Martin az új korszak kezdetét
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők Alexander Albon , Charles Leclerc , Daniel Ricciardo , Lando Norris
Szerző Egri Dávid