Videón, ahogy Cunoda összetöri az AlphaTaurit az imolai időmérő elején

Az AlphaTauri-pilóta Cunoda Júki számára meglehetősen korán véget ért az F1-es Emilia-Romagna Nagydíj kvalifikációja, ugyanis a japán versenyző elvesztette az irányítást az autója felett, amelynek csúnyán összetört a hátulja.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02 after his crashes

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Bahreini Nagydíj egyik pozitív meglepetése Cunoda Júki bemutatkozása volt, aki remek manőverekkel hívta fel magára a figyelmet, az utolsó körben Lance Strollt is megelőzte, így a kilencedik helyen ért célba.

Az imolai időmérő edzés viszont már nem alakult fényesen a fiatal japán szempontjából, mivel már a Q1 elején falnak csapta az autóját, így hiába tűnt versenyképesnek az ikonikus pályán az AlphaTauri, Cunodának a mezőny végéről kell majd rajtolnia.

Még több hír:

A szóban forgó autótörés az alábbi videón tekinthető meg, az pedig majd holnap derül ki, hogy mennyit tud kihozni a nehéz helyzetből a Forma-2 tavalyi harmadik helyezettje a szűk imolai aszfaltcsíkon.

Így nyilatkozott Cunoda a baleset után…

 

Április elején rendezték meg az új versenysorozat, az Extreme E első versenyét, a Desert X-Prix-t, ebben a videóban pedig 5 percbe sűrítve nézhetitek meg a legizgalmasabb jeleneteket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A hatóságok döntöttek, a Spanyol Nagydíjat is zárt kapuk mögött tartják
Következő cikk Zuhog az eső Imolában! A pálya egyik fele vizes, a másik száraz...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország