Videó: Vettel ügyesen lemásolta a tavalyi előzését

Az Osztrák Nagydíjon idén Sebastian Vettel szinte pontosan lemásolta a tavaly bemutatott előzését, csak az ellenfél és a Ferrari volt kicsit más idén, mint tavaly. 2018-ban elégedettebb lehetett a német, mivel akkor dobogóra állhatott.

Lando Norris, McLaren MCL34, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az időmérős problémának köszönhetően Sebastian Vettel a Q3-ban egy kört sem tudott futni, így Magnussen büntetésének következtében a 9. rajtkockából indulhatott. Innen végül a negyedik helyig tudott előrejönni a négyszeres világbajnok német, aki nem sokkal a leintés előtt megelőzte Hamiltont, így 12 ponttal zárt a Red Bull Ringen.

További híreink:

Érdekesség, hogy ha Vettel célba ért Ausztriában, akkor mindig a 2. és a 4. hely között végzett, a győzelemmel viszont még adós a Ferrari versenyzője, aki Verstappen győzelme után visszacsúszott a pontverseny negyedik helyére, viszont csak 3 pont választja el a hollandtól.

Vettel a 2019-es futamon szinte egy az egyben lemásolta a tavalyi előzését: tavaly Hamilton mellett ment el a hosszú egyenesben ugyanúgy, ahogy Norris ellen idén, a két előzés pedig a lenti videón tekinthető meg.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLarent célozza meg az Alfa Romeo
Következő cikk Nem jött be a Renault nagy fejlesztési csomagja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország