Nosztalgia

Videó: Kimi úgy jött vissza a bokszba Bahreinben, hogy szinte nem volt hátulja az autónak

A 2006-os Bahreini Nagydíj időmérő edzésén Kimi Räikkönen hátsó felfüggesztése megadta magát a Q1-ben. A Jégembert viszont ez sem akadályozta meg abban, hogy visszajöjjön a bokszba. Utána a versenyen emlékezetes teljesítményt nyújtott a finn.

Kimi Raikkonen, McLaren Mercedes MP4/21

Fotót készítette: Sutton Images

Ezen a hétvégén Bahreinben veszi kezdetét a Forma-1 2021-es szezonja, a mezőny korelnöke, Kimi Räikkönen pedig már számos alkalommal versenyezhetett Bahreinben, és emlékezetes versenyeket is futott itt.

Ezek közé tartozik a 2006-os is, amikor a Q1-ben megadta magát a hátsó felfüggesztése. Ennek következtében szinte teljesen összetört az autója hátulja, többek között a hátsó szárny is lerepült a kocsiról.

Még több hír:

A Jégember így is visszajött a bokszba, mért kört viszont már nem tudott futni, így pedig az utolsó, 22. pozícióból kellett rajtolnia a McLaren akkori versenyzőjének. Azonban – ahogy az később kiderült – így is emlékezetes maradt a hétvégéje.

Ugyanis a rajtpozíciója ellenére a dobogóra tudott állni Räikkönen. Az első körben rögtön kilenc pozíciót jött fel, tehát már a 13. helyen állt. Az egykiállásos stratégiának és a fantasztikus versenyzésének köszönhetően csak Fernando Alonso és Michael Schumacher tudott előtte végezni.

Az időmérős balesetről készült videót alább lehet megtekinteni, a Bahreini Nagydíj első szabadedzése pedig pénteken 12:30-kor fog kezdődni.

Häkkinen nincs túl jó véleménnyel Oconról...

 

Marc Marquez a barcelonai pályán hajtotta meg a Honda RC213V-S-t, hogy a MotoGP szezonkezdete előtt felmérje a fizikális állapotát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brown: Szerintem Hamilton jövőre már nem lesz a Mercedesnél, a McLarennél sincs helye
Következő cikk Gasly: Okkal lehetünk izgatottak, jó csomagunk van!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország