Videó: Így szárnyalt Bottas Monzában - szó szerint

A monzai pálya sikánjaiba, ahogy az eddig is szokás volt, kisebb fekvőrendőröket helyeztek el a pályaelhagyások ilyen módon való megakadályozására, ahogy azonban a lenti videó mutatja, ez nem feltétlenül fogja vissza a versenyzőket.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A versenybírák már jó ideje küszködnek azzal, hogy mi lehet az az eszköz, amely egyszerre "bünteti" a pilótákat a pályaelhagyásokért, de nem is teszi gallyra véglegesen az autókat. A jelenlegi legalkalmazottabb megoldás az, hogy a kanyarokba (főleg a sikánokba) kisebb bukkanókat tesznek, amelyekre ha a versenyző túl gyorsan hajt rá, akkor csúnyán megdobja az autót, akár sérülést is okozva,

Még több F1 hír:

Szombat reggel azonban egy ékes példáját láthattuk annak, hogy miért nem feltétlenül jó ötlet ez: a Formula-3-asoknál Alex Peroni volt az, aki a Parabolicában egy ilyet nagy sebességgel elkapott, az eredmény az lett, hogy egy hatalmas repülés után csak a halonak és a pályát övező kerítésnek volt köszönhető, hogy nem lett nagyon komoly probléma belőle.

A kérdéses kanyarból el is tüntették a fekvőrendőrt, a sikánokban azonban megmaradt, aminek köszönhetően ismét gyönyörködhetünk a Forma-1-es videók között magának külön kategóriát kiharcolt szuperlassított ugratásoknak. Az alábbi képsorokon a mercedeses Valtteri Bottas rongyol át egy bukkanón jó gyorsan, és tesz meg pár métert a levegőben.

 

2009 Forma-1 világbajnoka ekkor még csak álmodozhatott arról, hogy egy nap a Forma-1-ben versenyezhet. Egy felvétel, mely a kezdeteket, Jenson Button első motorsportos lépéseit mutatja be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így szerezte meg Leclerc a pole-pozíciót Monzában (videó)
Következő cikk A Ferrari csapatfőnöke nem szereti, hogy Harry Potterhez hasonlítják

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország