Vettel nehéz hete, aki otthon is lenne a családja és a kisfia megszületése miatt

Sebastian Vettel számára ez egy nehéz hét, hiszen a kisfia megszületése után szívesen otthon maradt volna, de közben jelentése volt az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon, ami a munkáját jelenti a Ferrarinál.

Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Ferrari világbajnok versenyzőjének egyre nagyobb a családja, hiszen nemrég született meg a harmadik gyermeke. A felesége a két lány után egy fiút hozott világra. Ennél többet azonban nem tudhatunk, mivel Sebastian Vettel nagyon óvja a magánéletét.

Egy gyerek születése mindig különleges, de mivel ezen a héten rendezik meg az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjat a Forma-1-ben, Vettel csak a csütörtöki médianapot hagyhatta ki. A pénteki edzésnapot követően Seb azt mondta, szívesen otthon maradt volna, de közben a munkáját is szereti.

Nyilvánvalóan apaként szívesebben lenne a családja mellett. „Természetesen szeretek itt lenni, és szeretném rendesen befejezni a szezont, de otthon is szívesen lennék.” - tette hozzá Vettel, aki szerint az a legfontosabb, hogy mindenki jól, és hamarosan újra együtt lehet a család, mivel már csak pár nap van hátra az idényből, beleértve az utolsó tesztet is.

Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit, amit a következő héten is használni fognak a csapatok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas ezt már elhinni sem akarja
Következő cikk Vettel szerint csak a sajtó állítja be, hogy rossz a kapcsolata Leclerc-kel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország