Vettel remek előzése az Emilia-Romagna Nagydíjról (videó)

Az Aston Martin-pilóta Sebastian Vettel szempontjából nem alakult jól az év eddigi két versenye, azonban szép momentuma is adódott Imolában: remek manőverrel előzte meg Esteban Ocont a nedves pályán.

Esteban Ocon, Alpine A521, Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel a Forma-1 2021-es szezonjának első két versenyét az utolsó rajtkockából vagy a bokszutcából kezdhette meg, és egyelőre pontot sem szerzett – Bahreinben a 15. pozícióban ért célba, Imolában pedig pár körrel a verseny vége előtt behívták a bokszba váltóhiba miatt.

Tehát nem mondhatni, hogy jól kezdődött volna a négyszeres világbajnok és az ikonikus brit márka közös kalandja, viszont szép momentumokat így is láthattunk már Vetteltől: Bahreinben Sainz és Alonso csatáját használta ki, így előzte meg a kétszeres világbajnokot.

Még több hír:

Imolában pedig a másik Alpine-pilóta, Esteban Ocon ellen mutatott be egy remek előzést a nedves pályán. Az Aston Martin versenyzője legközelebb bő egy hét múlva, a Portugál Nagydíjon próbálkozhat újra, amikor Portimaóba látogat az F1 mezőnye, az Ocon elleni előzése pedig alább tekinthető meg.

Vettelnek pihenőre lenne szüksége? „Az én meglátásom szerint igen”

 

Április elején rendezték meg az új versenysorozat, az Extreme E első versenyét, a Desert X-Prix-t, ebben a videóban pedig 5 percbe sűrítve nézhetitek meg a legizgalmasabb jeleneteket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így néz ki belülről Miami utcai pályája! - videó
Következő cikk Kvíz: Fel tudod sorolni az összes pilótát, aki legalább 10-szer nyert az F1-ben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország