Nosztalgia

Vettel óriási öröme az első győzelmekor a Ferrarival: videó

Sebastian Vettel rettentően boldog volt, amikor megszerezte az első győzelmét a Ferrarival. Erről emlékezett meg nemrég a Forma-1 a közösségi médiában. A német világbajnok rég örült annyira egy győzelemnek, mint akkor.

Race winner Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sebastian Vettel a Red Bull színeiben 2010 és 2013 között mindent megnyert, amit csak lehetett. A német maximálisan kihasználta az Adrian Newey által tervezett rettentő gyors Red Bull adta lehetőségeket, bár 2010-ben és 2012-ben Fernando Alonso a gyengébb Ferrarival majdnem meg tudta fogni.

Még több F1 hír:

Sebastian a Red Bullnál közel 40 győzelmet szerzett. 38 győzelemmel, és négy világbajnoki címmel a neve mellett távozott 2014 év végén. Az az esztendő nem sikerült túl jól számára, és Daniel Ricciardo legyőzte őt.

Vettel 2015-ben Malajziában egy régóta tartó negatív sorozatot szakított meg. A német rekorder azelőtt a 2013-as Brazil Nagydíjon nyert, így bőven volt oka arra, hogy ünnepeljen. Ehhez még hozzájött az a tény is, hogy ez volt az első győzelme a Ferrarival.

Az olaszok akkor úgy fogalmaztak, hogy a Ferrari „visszatért”, hiszen előtte a 2013-as Spanyol Nagydíjon nyertek futamot, még Alonsóval. Egy tökéletes nap a Ferrarinál és Vettel karrierjében, amit biztosan nem fog elfelejteni.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Hihetetlenül pozitív lenne, ha Ausztriában megrendeznék a szezonnyitót!
Következő cikk Leclerc banánjelmezben streamelte a Fortnite-ot (videóval)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország