Vettel: Jó, hogy a Stájer Nagydíj után rögtön vissza tudunk térni a pályára…

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője arról beszélt a Ferrari futamelőzetesében, hogy furcsa lesz nézők nélkül versenyezni Magyarországon, azt pedig jó dolognak tartja, hogy a Stájer Nagydíj után rögtön vissza tudnak térni a pályára.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettel szezonja meglehetősen rosszul indult: a Ferrari autója sokkal gyengébb, mint az utóbbi években volt, ráadásul az Osztrák Nagydíjon megpördült, így csak 10. lett, míg a Stájer Nagydíjon a csapattársa, Charles Leclerc ütötte ki az első körben.

Azonban nem kell sokat várni a következő verseny időpontjáig, Vettel pedig örül ennek. A négyszeres világbajnok, akit a sajtó az utóbbi időben a Racing Pointtal boronál össze, fizikailag nagy kihívást jelentőnek tartja a magyar pályát, és szerinte furcsa lesz Ferrari-szurkolók és német fanok nélkül részt venni a versenyen.

Még több hír:

„A rosszul sikerült spielbergi hétvége után jó dolog, hogy rögtön vissza tudunk térni a pályára. A Hungaroring egy fizikailag megerőltető pálya a versenyzők számára, mivel alig vannak egyenesek a pályán.”

„Valójában nagyon sok kanyar van a pályán, és a versenyt általában nagyon magas hőmérséklet mellett tartják meg. Emellett ez egy olyan pálya, amely rengeteg Ferrari-szurkolót vonz be, és mindig sokan érkeznek Németországból is. Szóval furcsa lesz nélkülük, üres lelátók előtt versenyezni.”


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton nagyobb kreativitást várna az F1-től a második versenyekre
Következő cikk Stroll szerződést ajánlott Vettelnek! – sajtóhír

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország