Vettel elmondta, miért nem kért vakcinát

Sebastian Vettel elmondta, nem élt a lehetőséggel, hogy megkapja a koronavírus elleni védőoltást. A mezőnyből eddig Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Pierre Gasly, Sergio Perez, Lance Stroll és Lando Norris fertőzödött meg.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Steven Tee / Motorsport Images

Míg a Red Bull kötelékébe tartozó négy versenyző már megkapta a koronavírus elleni védőoltást, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel úgy érezte, még nincs itt az ideje, hogy beoltassa magát.

„Bahreinben felajánlották, hogy beolthatjuk magunkat” – kezdte az Aston Martin versenyzője a német RTL-nek adott interjújában. „Én azonban úgy látom, hogy nem én következem a sorban.”

Még több F1 hír:

„Nem tudom, hogy a vakcina, amit nem kértem, segítséget jelent-e valaki másnak, de számomra ez elvi kérdés.”

„Sokan szeretnék megkapni az oltást, sokan várakoznak. A fiatalabbak nem annyira veszélyeztetettek, mint az idősebbek. Majd akkor oltatom be magam, ha rám került a sor” – nyilatkozta Vettel.

Horner naivnak nevezte a szabályváltozásért lobbizó Aston Martint. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Räikkönen elképesztő köre a tavalyi Portugál Nagydíjról! (videó)
Következő cikk Verstappen győzelemmel hangolt a Portugál Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország