Félreértés: Verstappen még csak előzni sem akart akkor...

A második bahreini futam nem lesz rajta Max Verstappen 2020-as csúcspontjainak listáján. Charles Leclerc első körös hibája miatt ugyanis le kellett térnie a pályáról, végül pedig a kavicságy miatt a falban kötött ki. A holland azonban most tisztázott pár dolgot az incidenssel kapcsolatban.

Max Verstappen, Red Bull Racing, walks away after retiring

Charles Coates / Motorsport Images

Verstappen véleménye természetesen továbbra sem változott Leclerc manőverét illetően. Bár többen is megjegyezték, hogy a Red Bull pilótája talán túlságosan is buzgó volt, de saját elmondása szerint éppen az ellenkezőjéről volt szó.

„Mindenki azt mondta, hogy túl sokat akartam, de igazából nem is terveztem előzni. Jó szélárnyékot kaptam, utána pedig azt gondoltam, hogy visszaveszek egy kicsit, mert nem akartam túlságosan közel maradni.”

Még több F1 hír:

Voltak olyan elemzők, akik szerint Verstappen a helyezkedésével túlbecsülte a szituációt, a holland azonban nem ért egyet velük. Az ő elmondása szerint inkább az alulkormányozottság miatt került abba a végzetes helyzetbe.

„Alulkormányozott volt az autó, aztán meg ott volt az a kis tapadási fázis. Persze én szélesre próbáltam menni, aztán a kavicságyba kerültem, amely olyan, mint a jég.” Megkérdezték tőle, hogy hogyan látja most a helyzetet, miután a szezonnak már vége.

„Mérges voltam Bahreinben, mert fölösleges volt az egész. Emiatt az teljes hétvégéd a semmiért volt, mivel már a legelső körben kiesel” – hangzott Verstappen véleménye. A balesetet okozó Leclerc egyébként már az incidens után elismerte, hogy hibás volt, bár a büntetését kicsit soknak érezte.

Hamilton kis gitározással kívánt kellemes ünnepeket mindenkinek, és persze Roscoe sem maradhatott ki


F1 2020: ilyen egy kör Monacóban a játékban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a karácsonyfa előtti gitározással és a kutyájával kívánt boldog karácsonyt (videóval)
Következő cikk Verstappen és Albon karácsonyi hangulatban, közben pedig sírnak a nevetéstől (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország