Verstappen már ki is próbálta a döntött F1-es kanyart a Red Bull gépével: videók

Stílusosan Max Verstappen nyitotta meg a pályát Zandvoortban, ahol elkészültek a módosítások, így többek között a Forma-1 egyik leglátványosabb kanyarja is. Teper a Red Bull a nagyon hangos V8-as motorral.

Max Verstappen, Red Bull RB8

Max Verstappen, Red Bull RB8

Tim Biesbrouck / Motorsport.com

Hollandia a naptár első felében kapott helyet a Forma-1-ben. Ez lesz az első európai helyszín 2020-ban, amit nagyon sokan várnak már, hiszen a 80-as évek közepe óta nem volt Holland Nagydíj a legnagyobb kategóriában.

Még több F1 hír:

Hatalmas az érdeklődés a hétvégére. Több mint 1 millió ember szeretett volna jegyet vásárolni a nagy versenyre, de természetesen ez nem lehetséges. A hangulat és a tömött lelátók garantáltak, már a pénteki naptól kezdődően.

A pályát hivatalosan ma adták át, de korábban többek között a túraautós Tom Coronel is kipróbálhatta a módosításokon átesett Zandvoortot. F1-es autóval azonban Max Verstappen, a Red Bull-Honda holland versenyzője mehetett körbe először.

A holland sztár, aki nemrég több évvel hosszabbított a csapatával, a Red Bull Racing RB8 volánja mögött hajthatott körbe. Ez még a V8-as motorral szerelt versenygép, és mint azt a videókból is hallhatjuk, az továbbra is nagyszerűen szól.

Verstappen természetesen a 18 fokos döntött kanyart is kipróbálta, ami egészen páratlan a mai Forma-1-ben. Ez olyasvalami, amitől nagyon sokat várnak a szervezők. Rendkívül sok munka van mögötte, kezdve a tervezési és a megépítési kihívásokkal.

 

Csütörtökön került bejelentésre, hogy a Forma-1 fesztivált rendez Dél-Afrikában, egy héttel a Bahreini Nagydíj után! Természetesen a Red Bull is ott lesz, akik már „visszatérő vendégek”.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Roppant látványos drónvideót tettek közzé a Vietnami Nagydíj helyszínéről
Következő cikk Hamilton naponta(!) 63,7 millió forintot kereshetne az új szerződésével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország