Verstappen ezzel az előzéssel igen magasra tette a lécet: Nasr bánta a dolgot (videó)
Egy újabb múltidézés a Forma-1 világából, amikor Max Verstappen még csak a Toro Rossónál bontogatta a szárnyait, de igen hamar felhívta magára a figyelmet, többek között a Belga Nagydíjon is.
Noha Max Verstappen még mindig csak 22 esztendős, már 6 szezon áll a neve mellett a Forma-1-ben. Eddig összesen 102 nagydíjon volt ott, de egy olyan szezonról sem beszélhetünk, amikor egy világbajnoki címre esélyes gépet kapott volna.
Az eddigi legjobb éve a 2019-es volt, amikor a két Ferrarit maga mögé utasítva harmadik lett. Jelenleg 8 győzelemmel, 2 rajtelsőséggel, 7 leggyorsabb körrel, 31 dobogós helyezéssel és közel 950 ponttal várja a folytatást.
Max érkezésére nagy szüksége lehetett a sportnak, és nemcsak a Holland Nagydíj miatt. Számos olyan versenyt láthattuk, ami Verstappen manőverei és teljesítménye nélkül nem lettek volna olyan emlékezetesek.
A 2015-ös Belga Nagydíj is ide sorolható. Akkor még csak az első évét töltötte a Forma-1-ben, közvetlen azután, hogy a 2014-es szezon utolsó felében három szabadedzésen is lehetőséget kapott. Sokat nem kellett várnunk a fiatal pilóta pontszerzésére, és Malajziában már ott is volt a TOP-10-ben.
Ezt követően sokáig nem volt pontszerző, legközelebb csak Ausztriában iratkozott fel a listára, majd a nyári szünet előtt a Magyar Nagydíjon 4. lett. Spában szintén jó teljesítményt nyújtott, amiről az F1 is megemlékezett a hivatalos Instagram oldalán keresztül. A Nasr elleni előzése egyenesen szenzációs volt, amit előtte szimulátorban gyakorolt, és azt a való életben is megvalósította.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.