Valtteri Bottas a hétvégén is a lóerők közé csap

Az talán már köztudott tény, hogy Valtteri Bottas szeret autóversenyezni. A finn a Forma–1 mellett több raliversenyen is indult már egyfajta szórakozásként és felkészülésként. Most hétvégén pedig ismét beült egy raliautó volánja mögé.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas több ralin is indult már pályafutása során, természetesen szigorúan az F1-es szezonon kívül. Pár éve például részt vett az Arctic Rallyn, és egészen jó helyezést tudott elérni. Kijelenthető tehát, hogy nem csak az épített pályákon tud gyorsan vezetni.

A mostani, F1-es futam nélküli hétvége alkalmából pedig újra kormányt ragadott, és egy kis tesztre indult Franciaországban. Bottas egy Citroen C3 R5 raliautót terelgetett a szűk útszakaszokon, és minden bizonnyal nagyon élvezte a kiruccanást.

Még több F1 hír:

Talán szüksége is volt a másfajta légkörre, hiszen a legutóbbi Eifel Nagydíj nem sikerült jól számára. Ugyan a pole pozíciót meg tudta szerezni szombaton, a rossz rajtját követően pedig vissza tudott vágni Hamiltonnak, végül azonban ki kellett állnia a versenyből technikai hiba miatt.

A ralizás talán most segít neki abban, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, hogy újult erővel térhessen majd vissza a soron következő Portugál Nagydíjra. Ponthátránya már 69 egységre rúg, emiatt pedig mindenképpen jól kellene szerepelnie, ha még bármi esélyt is akar adni magának a bajnokságban.

 

Mi változott a Forma1-ben Alonso első benettonos tesztje óta?


Így forgott meg Leclerc a Ferrarival Le Mans-ban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen a frászt hozta Giovinazzira a Nordschleifén (videó)
Következő cikk Azok hasonlították össze Schumachert és Hamiltont, akik mindkettejükkel dolgoztak - 2, rész

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország