Valóban hajszálnyi különbség volt Gasly és Hamilton között - videó

Pierre Gasly és Lewis Hamilton kiélezett csatát vívott egymással a Brazil Nagydíj utolsó körében, az utolsó szektorban már kerék a kerék mellett haladtak, és végül a francia nyerte a csatát.

Pierre Gasly, Toro Rosso celebrates on the podium with Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Pierre Gasly, Toro Rosso celebrates on the podium with Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Andy Hone / Motorsport Images

Gasly kihasználta Hamilton és Alex Albon egy körrel korábbi ütközését, és fellépett Max Verstappen mögé a második helyre Interlagosban, de Hamiltonnak még volt esélye visszatámadni. A brit mindent megtett, már annak fényében, hogy az Albon elleni ütközésért akár meg is büntethetik.

Hamilton gyorsan beérte Gaslyt, és keményen támadta is, a francia a Toro Rossóval viszont sikeresen védekezett. A pálya utolsó szektorában pedig a Mercedes versenyzőjének a kereke a Toro Rossóé mellé ért, de az utolsó métereken már nem tudott előzni.

 

Végül Gasly előnye mindössze 62 ezred volt a már világbajnok Hamilton előtt, egy fél autóval ért előbb célba a britnél.

Gasly ezzel pályafutása első dobogós helyezését ünnepelhette, míg Hamiltont hiába intették le másodikként, végül időbüntetést kapott, és csak a hetedik helyen végzett.

Az F1 honlapja most egy képernyőre tette kettejük on-board felvételét az utolsó szektorról, amelyből kiderül, hogy kettejük utolsó köre nagyon hasonlóra sikerült.

A küzdelem után a Honda motorjának fejlődését látták Gasly sikerének hátterében, kijelentve, hogy a japánok erőforrása már a németeké nyomában van. Ugyanakkor a Mercedes nem felejtette el megemlíteni, hogy Hamilton autója az Albon elleni ütközésben megsérülhetett, és ez is befolyásolta a Gasly elleni csatát, amelyben végül alulmaradt a brit.

 

A Formula E 6. szezonja előtt bemutatjuk nektek a mezőny összes csapatát és versenyzőjét, valamint a pilóták sorozatban elért eredményeit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne: Néhányan biztosították, hogy az legyen, amit Alonso akar
Következő cikk Jordan szerint Hamiltonnak már nem kell fejlődni, mert nincs, aki legyőzze

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország