Tovább változik a Mercedes festése?

A Mercedes Forma-1-es csapatának jelentősen módosult a tulajdonosi köre a 2020-as szezon végén, ez pedig akár a 2021-es festésükben is visszaköszönhet.

Tovább változik a Mercedes festése?

A Mercedes egy rövid Twitter posztban erősítette meg, hogy a 2021-es autójuk a sormintát követve a W12 nevet viseli majd, azonban érdemes megnézni a kép színvilágát.

Azon felül, hogy a Mercedes már korábban megerősítette, hogy marad a fekete alapszín, a képen immár egyforma arányban tűntették fel a Petronas zöldjét, és az Ineos bordó színét.

A Mercedes Forma-1-es csapatának 2020 végén lett résztulajdonosa a brit Ineos petrolkémiai cég, akik már a 2020-as szezont megelőzően szponzori megállapodást kötöttek a csapattal. A csapat tulajdonosai jelenleg 33-33-33 százaléban Toto Wolff, a Daimler, és az Ineos, míg a Mercedes motorgyártó részlegét továbbra is a Daimler finanszírozza.

 

Az ezüstről a feketére váltástól eltekintően a Mercedes sem a fantáziadús festéseiről ismert, azonban most lehet, hogy az Ineos érkezésével a piros szín minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fog kapni. 

A bemutató hivatalos időpontját egyelőre nem árulta el a Mercedes, de elképzelhető, hogy a festést ismét hamarabb mutatják be, mint a 2021-es autót, ahogyan azt tették tavaly télen is az Ineos bemutatásakor.

A Mercedes egyébként érdekes módon egyelőre nem egy másik motorsport programot indítva fogja a munkaerejének bizonyos részét "kiszervezni", hogy beférjenek a költségsapka alá, hanem az Ineosszal közösen a Cup of America vitorlásversenyen fognak dolgozni.

Wolff: Vettelnek a Ferrarinál tapasztalt „negatív spirál” után változásra volt szüksége

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Mick Schumacher újra az SF71H volánja mögött (galéria és videó)
Előző cikk

Mick Schumacher újra az SF71H volánja mögött (galéria és videó)

Következő cikk

Galéria: Mick Schumacher tesztje a 2018-as Ferrarival!

Galéria: Mick Schumacher tesztje a 2018-as Ferrarival!
Hozzászólások betöltése