A Török Nagydíjtól új TV-s grafika lesz látható az F1-es közvetítésekben

Amikor éppen már senki sem gondolt arra, hogy „bárcsak még több adatot láthatnék a tévéképernyőmön”, akkor az AWS úgy döntött, hogy egy új grafikával érkezik, melynek neve „Qualifying Pace” lesz.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 and Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20 at the start of the race

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A most hétvégi Török Nagydíjtól látható grafikai elem azt szeretné bemutatni a nézőknek, hogy valójában ki is a leggyorsabb az adott edzésrészben, miközben olyan változókat vesznek ki az egyenletből, mint az üzemanyagszintek vagy a pálya javulása.

Az AWS szerint ezen változók miatt minden pilóta „valódi tempója” eddig rejtve maradt egészen az időmérő kezdetéig. Magas szintű adatelemzési metódusokat használva viszont megmutatják majd, hogy ki a leggyorsabb versenyző a valódi edzéstempó alapján, valamint, hogy miként sorolnak be mögé a többiek.

Még több F1 hír:

Emellett az is látható lesz, hogy mennyit veszít egy adott pilóta egyetlen kör alatt, és hogy ki az, aki a vártnál jobban mehet a kvalifikáció során. Elsősorban tehát a szabadedzések elemzése kerül középpontba, hiszen azok eredményéből sokszor nehéz kiindulni.

Ettől függetlenül sok szurkoló kihangsúlyozta már, hogy az AWS által szolgáltatott adatok és grafikák, mint például a gumik teljesítményére vonatkozó számok nem valami megbízhatóak.

A sport egyik szórakoztató része annak kiszámíthatatlanságában és a meglepetésekben rejlik, és azzal, hogy minden egyes nyert tizedet kiszámolnak, vagy ha kiveszik ezeket a változókat, azzal csak csökkenteni fogják a szórakozás értékét.

A videót az új grafikáról alább lehet megtekinteni:

 

Hamilton már 15 évesen is értett a versenyzéshez


#ThinkingForward: Interjú Nathalie McGloinnal

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így hajtotta meg Albon és Gasly a 2011-es F1-es kocsikat Isztambul utcáin! (galéria)
Következő cikk Russell rajtbüntetést kap, a mezőny végéről fog indulni a Török Nagydíjon!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország