Több pilóta nem maradt Spielbergben - nem ez volt a legbiztonságosabb döntés…

Bár eleinte azt lehetett hallani, hogy minden versenyzőnek a pálya körül kell maradnia a második versenyig, mégis több versenyző közösségi médiás posztjai árulkodnak arról, hogy nem ezt tették, hanem elutaztak.

Több pilóta nem maradt Spielbergben - nem ez volt a legbiztonságosabb döntés…

Korábban arról volt szó, hogy minden versenyző a pályához közel lévő hotelekben marad a második versenyhétvége előtt, azonban több pilóta is arról posztolt, hogy máshol vannak, és voltak, akik arra használták ezt a pár napot, hogy hazamenjenek – számolt be erről a Motorsport-Total.com.

Erről a közösségi médiában számoltak be. A Motorsport-Total.com Charles Leclerc-ről csatolt egy Instagram-bejegyzést, amelyet Simone Faggio tett ki a monacói versenyzőről.

További híreink:

Azok a versenyzők, akik ezt a megoldást választották, nem a lehető legbiztonságosabb lehetőségre voksoltak, hiszen a versenyek helyszínén folyamatosak a koronavírus-tesztek, és bár eddig minden teszt negatív lett, pozitív teszt esetén valószínű, hogy a Stájer és a Magyar Nagydíjról is lemaradna az adott pilóta.

A Forma-1 pedig nem áll meg, és téma is akad bőven: Raikkönen nem sokkal ezelőtt arról nyilatkozott, hogy szerinte a Ferrari ugyanúgy bánik Vettellel és Leclerc-rel.

 

Leclerc a csütörtöki sajtótájékoztatón megerősítette, hogy hazament Monacóba, de szerint ez egyáltalán nem volt veszélyes, mert őket folyamatosan tesztelik a koronavírusra:

„Igen, hazajöttem, de a másik oldalról, kétszer teszteltek, mielőtt visszajöhettem volna ide. Két nap alatt két teszt, mind a kettő negatív lett. Ennyi a történet. Igen, hazamentem két napra, de aztán két tesztet is végeztem, hogy biztos legyek az eredményben.”


Charles Leclerc ugyan ezúttal nem nyert virtuális versenyt, remek tapasztalatokkal gazdagodott, és volt egy nagyon látványos borulása is, ami után rögtön padló gázon ment tovább a World RX Esports versenyén.

megosztás
hozzászólás
Russell: A Forma-1-ben a legjobb pilóták vannak, és Alonso az egyik legjobb
Előző cikk

Russell: A Forma-1-ben a legjobb pilóták vannak, és Alonso az egyik legjobb

Következő cikk

Verstappen: Lewis nem akarta kiütni Albont, előre kell tekintenünk

Verstappen: Lewis nem akarta kiütni Albont, előre kell tekintenünk
Hozzászólások betöltése