Tizedáron vették meg Briatore luxusjachtját – nem is akárki!

A korábbi Forma-1-es csapatfőnök Flavio Briatore luxusjachtját egy árverésen adták el, a szerencsés vevő pedig egy másik, F1-es körökben kifejezetten jól ismert személy volt: Bernie Ecclestone.

Flavio Briatore

Fotót készítette: Sutton Images

Flavio Briatore tulajdonában állt a világ 78. legnagyobb jachtja, amelyhez 68,2 millió fontért (átszámítva 27,5 milliárd forintért) jutott hozzá, viszont a korábbi F1-es csapatfőnök és üzletember 2006 és 2010 között 3 millió fontnyi ÁFA-t nem fizetett be a jachtra, emellett 700 ezer fontnyi üzemanyagköltséggel is tartozott.

Az olasz FormulaPassion beszámolója szerint egy árverésen adták el a luxusjachtot, amire régi barátja, az F1 korábbi tulajdonosa, Bernie Ecclestone csapott le, aki 6,6 millió fontot (átszámítva 2,6 milliárd forintot) fizetett érte, ami körülbelül tizede a vételárnak, míg a jacht jelenlegi értékét 17,5 millió fontra becsülik.

Még több hír:

A Force Blue 12 személyt tud vendégül látni, és megtalálható benne edzőterem, jacuzzi, moziterem és diszkó is. A luxusjachtról egy videó is készült, amely alább tekinthető meg.

„Hamilton őrültből kicsit unalmassá vált…”


A Toyota Gazoo Racing 2021-ben egy hiperautóval áll rajthoz a WEC-ben, amelyről nemrég rántották le a leplet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan, mikor mutatja be a 2021-es autóját a Mercedes!
Következő cikk Sainz és Leclerc új játékszereket kaptak a Ferraritól – ilyen egy forgatási nap náluk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország