Tíz éve Bahreinben győzelemmel debütált a Ferrarinál Fernando Alonso

2010-ben Bahrein indította a Forma-1-es szezont, egyben ez volt Fernando Alonso első futama a Ferrariban. Mint utólag maga is elmondta, maga sem számította arra, hogy így sikerül a debüt.

Race winner 
Fernando Alonso, Ferrari F10

Race winner Fernando Alonso, Ferrari F10

Steven Tee / Motorsport Images

Fernando Alonso 2009 végén másodszor is elhagyta a Renault-t, hogy a Ferrari csapatában folytassa a pályafutását, természetesen világbajnoki álmokat dédelgetve - bár a McLaren, a megerősödő Red Bull és a Brawn GP-t felvásárló Mercedes is hasonló terveket szövögettek.

A 2010-es idény Szakhírban indult és Alonsónak elég jól sikerült az időmérő, harmadik lett, első helyről a Red Bull akkor még ifjú titánja, Sebastian Vettel, másodikként pedig a másik Ferrarival Felipe Massa érkezett.

Még több F1 hír:

A futam nagy részén is ez volt a sorrend, amit, ahogy Alonso a célbaérkezés után fogalmazott, elfogadtak volna első versenyén, ám a sors és a Renault motor közbeszólt, így Vettel autója a vége előtt nem sokkal lelassult.

Emiatt a német csak a negyedik helyen ért célba, mind Alonso, mind Massa, mind Lewis Hamilton elmentek mellette és bár így álomszerű rajtot vett ferraris karrierje, Alonso végül sem 2010-ben, sem később nem tudott bajnok lenni a vörösökkel.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Räikkönen: a Sauber „nehéz időket” élt túl, hogy elérhesse az 500 futamot
Következő cikk Steiner elismerte: nagyon kevesen múlt, hogy a Haas kiszálljon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország