„Talán csak egy ölelésre lenne szüksége”

Daniel Ricciardo sokáig volt a Red Bull versenyzője, emellett a bikások tehetségkutató programjának is a tagja volt, így jól ismeri Helmut Markót, aki a pilóta elmondása alapján már nem olyan kemény dió, mint régebben.

„Talán csak egy ölelésre lenne szüksége”

Ricciardo érzése szerint a csapat tanácsadója, az általában szigorú Helmut Marko az utóbbi időben kicsit megenyhült. „Sokkal puhább lett” – jegyezte meg a Motorsport-Total.com tudósítása szerint.

Amikor a Toro Rossónál ment, Ricciardo bevallotta, hogy olykor félt is a Markóval való szemtől szembeni beszélgetéstől. Ennek ellenére az osztrák tanácsadó legnagyobb erénye az, hogy mindig őszinte a versenyzőkkel.

Még több F1 hír:

„Mindig megmondja, hogy mit gondol, nem beszél mellé. Ezt el kell fogadnod és bóknak kell venned. Talán csak egy ölelésre lenne szüksége” – viccelődött szokásához híven a jövőre már a McLarennél versenyző Renault-pilóta.

Az utóbbi időben egyébként keveset hallani az Abiteboullal kötött fogadásáról és annak eredményéről, vagyis a tetoválásról, amely a csapatfőnökre kerül majd valamikor. „Még mielőtt valaki megkérdezi, remélhetőleg januárban” – vágta rá a lehetséges időpontot Ricciardo.

Binotto kihagyja az év utolsó nagydíját...


Hatalmas baleset a Super Formulában

megosztás
hozzászólás
Bottas is érzi, hogy ennél több kell tőle

Előző cikk

Bottas is érzi, hogy ennél több kell tőle

Következő cikk

Közleményt adtak ki Hamiltonról – versenyezhet az F1-es Abu Dhabi Nagydíjon!

Közleményt adtak ki Hamiltonról – versenyezhet az F1-es Abu Dhabi Nagydíjon!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , Stop/Go
Versenyzők Daniel Ricciardo
Csapatok Renault F1 Team
Szerző Egri Dávid