Steiner abban reménykedik, hogy az F1-es topcsapatok hamarabb átállnak a 2021-es autókra

A Haas csapatvezetője nem izgulja túl egyelőre a tesztet, és szerinte még túl korai következtetéseket levonni az autók valós teljesítményéről. Az autót csütörtökön Romain Grosjean vezette, aki tett egy rövid látogatást a gumifalban is.

Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Gene Haas, Owner and Founder, Haas F1 Team, Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team and Romain Grosjean, Haas F1 Team

Zak Mauger / Motorsport Images

Az AlphaTauri azt a célt tűzte ki az évre, hogy az eddigi legjobb konstruktőri teljesítményüket, a 2019-es 6. helyet is felülmúlják, és 5.-ek legyenek 2020-ban. Steinert nem foglalkoztatta különösebb ez a hozzáállás, és azt mondta, hogy „ha Franz (Tost, csapatvezető) tud valamit, amit én nem, akkor jó neki.”

Azt is kérdezték Steintertől, látott-e valami érdekes megoldást az AlphaTaurin, akik bevallottan sokat vettek át a tavalyi Red Bull megoldásai közül.

„Az egyetlen dolog, amit láthatsz egy autón, az a sebessége, és köridők. Túl korai egy nap után megállapítani, hogy hol tartunk a többiekhez képest, de talán Franz látja a jövőt.

Még több F1 hír:

A másik téma, ami előjött, az a középcsapatok lemaradása volt a topcsapatokhoz képest, és ez mennyire változhat meg 2020-ban.

„Óvatosan becsülném meg ezt, mert a topcsapatok mindig többet fognak tudni költeni, de stabil eredményekkel van esély közeledni, de azokkal az erőforrásokkal, amikkel ők rendelkeznek, mindig előttünk fognak járni. Talán hamarabb kezdik el a 2021-es autóikat, így közeledhet egymáshoz a mezőny két része, szóval elméletben felzárkózhatunk.”


A mezőny egyetlen amerikai istállója, a Haas Romain Grosjeannal a volán mögött végzett rajtgyakorlatot a barcelonai pályán a VF-20-szal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly elégedett, rögtön kényelmesen érezte magát az autóban
Következő cikk Grosjean: „Nem én leszek az egyetlen, aki megforog...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország