Sainz újabb fantasztikus rádióüzenete a McLarennél: videó

Carlos Sainz Jr. rettentő boldog volt, és könnyen lehet, hogy pillanatnyilag egy versenyképesebb autóban ül, mint a jövőbeni csapattársa, Charles Leclerc a Ferrarinál.

Carlos Sainz Jr., McLaren, shelters under an umbrella

Carlos Sainz Jr., McLaren, shelters under an umbrella

McLaren F1 Team

A McLaren duója az egyik leghatékonyabb, nem véletlenül szerették volna őket megtartani Wokingban, de a Ferrari hívószavának nagyon nehéz ellenállni. Carlos Sainz Jr. számára a brit csapat nagyon fontos helyet foglal el a szívében, és szeretne méltó búcsút venni.

A 2019-es év Sainz számára szinte tökéletes volt, és idén noha sűrűbb a középmezőny, azzal, hogy visszaesett a Ferrari, más pozíciók is elérhetővé váltak. Úgy tűnik, hogy idén több lehetősége lesz a kisebbeknek a TOP-5-ben végezni.

 

Carlos Sainz Jr., aki tavaly a Brazil Nagydíjon ünnepelte az első dobogóját, a mai futamot a harmadik helyről várhatja a McLarennel, miközben a Ferrari csak a 10. és 11. helyről fog indulni. Minden esélyük megvan arra, hogy ott legyenek a TOP-5-ben, vagy akár újra felálljanak a dobogóra, de ehhez ismét szerencsésnek kell lenniük.

Ez lehetett az egyik fő ok, amiért Hamilton ennyire gyors volt az időmérőn?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Így alakult át az F1-es rajtrács a második osztrák futamra: ezt fejtsd meg!
Következő cikk Így döntöttek a szavazók a Hamilton-Albon incidensben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország