Russell sem aggódik a koronavírus miatt, és ő is versenyezne, ha már Ausztráliában vannak

A paddockban mai napon a koronavírus szolgáltatja a leggyakoribb beszédtémát, miután kiderült, hogy a Haas 4, és a McLaren 1 csapattagjánál is diagnosztizálták a Kínából származó koronavírust.

George Russell, Williams Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Williams brit pilótáját nem foglalkoztatja különösebben a helyzet, de természetesen minden óvintézkedést betart.

„Jelenleg foglalkozok a saját dolgaimmal, és betartom az összes ajánlott megelőzést, a kézmosást, fertőtlenítést, stb. Én is a lehető legkevesebbet kerülök kapcsolatba az emberekkel, de várnunk kell és kivárni a végét. Nem tudok annyira sokat a helyzetről, ezt a szekértőkre bízom, és megfogadom azokat a tanácsokat, amiket nekem is adnak.”

Furcsa csak úgy elsétálni a szurkolók mellett?

„Elég szégyenteljes lehet a szurkolók számára, hogy nem létesíthetünk velük semmilyen kapcsolatot, de sokkal többről van most szó természetesen. Mindnyájan csak emberek vagyunk, és az, hogy Forma-1-es pilóta vagy, nem jelenti azt, hogy érinthetetlen vagy. Talán a jövőben változnak a dolgok. És mi (sportolók) nagyon gyakran kerülünk kapcsolatba nagyon sokféle emberrel.”

Még több F1 hír:

Russell azt is kijelentette, ha választani lehetne, most is a verseny megtartását választaná.

„Nem vagyok koronavírus szakértő” – válaszolta arra kérdésre, miért ilyen nehéz kimondani az embereknek a félelmeiket. „Én minden szükséges tanácsot megfogadok az FIA-tól, a Williamstől.”

„Bízok benne, hogy a lehető legjobb döntést hozzák majd meg a versennyel kapcsolatban. Ha a futball azt gondolja szükségesnek, hogy eltöröljék a meccseket, az rendben van. Ha az F1 úgy gondolja, hogy mi biztonságosan mehetünk, nekem az is tökéletes.”


George Russell első lépései a nemrég bemutatott F1-es Williamsszel, ami sokkal hamarabb elkészült, mint az elődje. A legendás brit csapat mindent megtesz azért, hogy elmozduljon a rajtrács végéről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas különleges F1-es sisakja az Ausztrál Nagydíjra
Következő cikk Ausztrál Nagydíj 2020 – időrend: éjjel már szabadedzés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország