Russell már 8 évesen tudta, hogy a Forma-1-ben akar szerepelni: kép

Egy régi felvétel került elő, amin George Russell bemutatkozását olvashatjuk el, aminek a végén ott szerepel, hogy az ambíciója nem más, mint az, hogy a Forma-1-ben versenyezzen.

George Russell, Williams Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

George Russell igen hamar elérte azt, hogy bemutatkozhasson a Forma-1-ben, még akkor is, ha ezt a mezőny leggyengébb csapatánál kellett megtennie. A briteknél azonban csak kölcsönben van, mivel a Mercedes családjához tartozik, és később esélye lehet a gyári ülésre, akár Lewis Hamilton csapattársaként.

Még több F1 hír:

Russell remekül mutatkozott be, hiszen Robert Kubicát minden időmérőn legyőzte, és összességében a futamokon is meggyőzőbb volt. George már 8 évesen tudta, hogy mit akar, amit az alábbi képen is láthatjuk a kis bemutatkozójában. Többek között azt is megtudhattuk, hogy a kék a kedvenc színe.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Forma-1 megerősítette, 2020-ban nem várt helyszínek is csatlakozhatnak, de nincs garancia a szezonra
Következő cikk Ilyen lenne fordított vonalvezetéssel a Red Bull Ring a Forma-1-ben (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország