Ricciardóé lett a leggyorsabb kör, az öröme természetesen nem maradt el (videóval)

Daniel Ricciardo remek futamon van túl csapatával, a Renault-val együtt, hiszen a negyedik és ötödik helyet szerezték meg a Belga Nagydíjon. Ha ez nem lett volna elég számukra, Ricciardónak az utolsó körben sikerült szereznie még egy pluszpontot is, hiszen övé lett a leggyorsabb kör.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S.20

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Renault csapata végre egy jó hétvégén van túl. Már pénteken is látható volt, hogy lehet keresnivalójuk a mezőny első felében, és ez végül szombaton és vasárnap is bebizonyosodott.

Bár a rajt után nem sikerült Ricciardónak megelőznie az első hármas közül valakit, a futamon így is simán tartotta a negyedik helyét. Esteban Ocon közben a hajrában előzte meg Alex Albont, így feljött az ötödik helyre.

Még több F1 hír:

Hab a tortán a csapat számára, hogy az ausztrálnak a legvégén még sikerült elhoznia az egy pontot érő leggyorsabb kört is. Érthető módon az alakulat és pilótájuk is nagyon örült ennek, valamint a jó eredménynek.

A rádióban egymást követték a dicséretek, Ricciardo pedig megjegyezte, hogy mindent beleadott abban a bizonyos utolsó körben. „Ku***ra nyomtam! Ha ha. Szent isten… Hát igen, kiba***tul odatettem azt az utolsó kört!” – hangzott a versenyző öröme a csapata felé.

 

A Renault ezek után bizakodhat abban, hogy Monzában akár dobogóra is állhatnak, hiszen a kis leszorítóerős csomagjuk remekül muzsikált a spái egyes és hármas szektorban. Ha így haladunk, akkor most már tényleg érik Cyril Abiteboulnak az a tetoválás.


Leclerc felborult, de rögtön ment tovább: World RX Esports

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a Forma-1 vezetőit okolja az unalmas versenyekért
Következő cikk Az olasz sajtó keményen nekiment a Ferrarinak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország