Räikkönen kiütötte Russellt a rekorddöntő futamán (videó)

Nem éppen úgy alakult Kimi Räikkönen futama, ahogyan azt ő valószínűleg elképzelte. A 323. futamát teljesítő finn ráadásul még hibázott is az 1-es kanyarban, eltalálta George Russell Williamsét, aki emiatt végül kiállni kényszerült a futamból.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000 with Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39 and George Russell, Williams FW43 crashing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Räikkönen is történelmi futamon vett részt a Nürburgringen, hiszen rajtjának köszönhetően megdöntötte Rubens Barrichello 322 futamos rekordját. A Jégembert ez persze már a hétvége kezdete előtt sem érdekelte, a futam után pedig vélhetően még annyira se fogja.

Az egyes kanyarban egy hármas csatában ugyanis elfékezte magát, majd kicsit belefordult a külső íven lévő George Russellbe, akinek autója a levegőbe is emelkedett, és végül olyan súlyos károsodásokat szenvedett, hogy a futamot is fel kellett adnia.

Még több F1 hír:

Räikkönen jutalma egy tíz másodperces időbüntetés és két büntetőpont lett. A futamot végül a 12. helyen fejezte be, míg csapattársa, Giovinazzi behozta a másik Alfát a tizedik, még egy pontot érő helyre. A finn tehát egyáltalán nem lehetett boldog.

Russell a kiesést követően elmondta, hogy ezzel egy jó lehetőséget szalasztottak el a pontszerzésre, hiszen Albon, Bottas, Ocon és Norris is kiestek a mezőny első feléből. Azt hitte egyébként, hogy fel fog borulni, mert egy ideig úgy tűnt, hogy akár ez is bekövetkezhet, mert olyan helyen érte az ütés az autóját.

 

 


Heroes: Kezdetek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Mick Schumacher adta át édesapja sisakját a rekordot beállító Hamiltonnak
Következő cikk Christian Horner elég extrém tetoválást talált ki Cyril Abiteboulnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország