Räikkönen hatalmasat alakított, amire a Mercedes azt mondta: "Kimi, nem érdemlünk meg téged" (videó)

A Mercedesnek is jókat nevethetett, amikor meglátták Kimi Räikkönen hivatalos F1-es bemutatkozófilmjét a 2020-as szezon előtt. Fogalmazzunk úgy, hogy a 2007-es F1-es bajnok hozta a formáját.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Kimi Raikkonen minden kétséget kizáróan egy utánozhatatlan figura, aki nem mellesleg még mindig a Ferrari legutóbbi világbajnoka a Forma-1-ben. A finn az első ferraris évében ért fel a csúcsra, de előtte a McLarennél is nyerhetett volna, ám a technikai hibák sokba kerültek számára.

Még több F1 hír:

Räikkönen már 40 esztendős, de még mindig a mezőny tagja, és nem zárta ki a hosszabbítás lehetőségét. Azzal, hogy a koronavírus miatt sokat csúszik a szezon, még nagyobb esély lehet arra, hogy Kimit 42 évesen is az F1-ben lássuk.

A „Jégember” 2018 év végén hagyta el újra a Ferrarit, miután nem hosszabbítottak vele, és Charles Leclerc-t hozták a helyére Sebastian Vettel csapattársának. Räikkönen korábban azt mondta, valószínűleg a Ferrari lesz az utolsó csapata, de úgy tűnik, változott a forgatókönyv, és ott fejezheti be, ahol 2001-ben elkezdte.

Räikkönen a Sauberből lett Alfa Romeo tagja, és tavaly a középmezőny egyik legjobbja volt. Sok fontos pontot gyűjtött, és nagyon magabiztosan győzte le a Ferrari juniorját, Antonio Giovinazzit, aki idén dobogóra állna, legyőzné a kollégáját és elfoglalná Vettel helyét.

A 2020-as mezőny összes tagjához hasonlóan Kimivel is elkészítették a bemutatkozófilmjét, ami nagyon egyedire sikeredett. A videó olyannyira tetszett a Mercedesnek, hogy azt a következőt kommentálták a közösségi médián belül. „Kimi, nem érdemlünk meg téged.” A végére pedig beszúrtak egy szívet.

 

Kimi ezúttal is rövid válaszokkal operált, így többek között arra a kérdésre is, hogy mi az első érzés a fejében, amikor egy F1-es autóba ül, hogyan tudná azt leírni: „Normális.” - hangzott a válasz némi gondolkozás után.

A rövid interjú közben Räikkönent arról is megkérdezték, hogy szerinte ki minden idők három legjobb versenyzője. Erre pedig úgy felelt, nem ő az a személy, aki ki fogja választani a három legjobbat, és a lehetőséget inkább meghagyja másnak.

„Mi a legjobb dolog abban, ha valaki egy F1-es versenyző?” Válasz: „F1-es autót vezetni.”


Közelről az Alfa Romeo új festése a Forma-1-ben. Az autót, amit Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi mellett Robert Kubica, a csapat harmadik pilótája is pályára vihet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha ez nincs, talán Alonso lenne a Ferrari legutóbbi F1-es bajnoka
Következő cikk Ki teljesítene jobban azonos körülmények között az F1-ben – jönnek a negyeddöntők! (szavazás)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország