Pályán az új Mercedes, Bottas a volán mögött

Valtteri Bottas kapta meg elsőként a lehetőséget arra, hogy pályára vigye az idei Mercedes, a W11-et. A finn versenyző talán egy újabb világbajnok konstrukciót kapott a kezei közé.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W11

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W11

Mercedes AMG

Más kérdés, hogy eddig nem tudott élni a lehetőséggel, mert 2017 és 2019 között Lewis Hamilton volt a bajnok. A finn rendre messze elmaradt a csapattársától, aki idén a 7. világbajnoki címét gyűjtheti be az F1-ben.

Még több F1 hír:

Valtteri Bottas azonban nem adja fel, és tavaly a második helyen zárt, amire soha ezelőtt nem volt példa. A differencia így is nagy volt a két Mercedes-pilóta között, ugyanakkor tudjuk, hogy mi történt 2016-ban, amikor Nico Rosberg kihasználta a lehetőséget.

A Mercedes a mai bemutatója részeként a Red Bullhoz hasonlóan Silverstone-ban gurította pályára az új autóját. A W11 meg is tette az első métereit. Először Bottas vezethette az autót, majd később Hamilton is megtapasztalja a szerkezet erejét.


Sebastian Vettel és Charles Leclerc is egy egészen szép Ferrarit kap a 2020-as F1-es szezonra, de sokkal fontosabb, hogy versenyképes legyen a Mercedes és a Red Bull-Honda ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel kezd Barcelonában a Ferrarival
Következő cikk Újabb képeken és videón, ahogy Bottas megtette az első métereket az új Mercedesszel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország