Óriási, ez mindent visz: Norris majdnem sírva nevet, Leclerc sem bírja ki a csata közben (összevágva)

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Forma-1 az idei év eddigi legjobb videójával állt elő, amiben Lando Norris és Charles Leclerc kapta a főszerepet a Hungaroringről.

Lando Norris, McLaren MCL35, leads Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az elmúlt hétvégén ugyan Charles Leclerc és Lando Norris sem szerzett pontot, ők szolgáltatták a legnagyobb show-t a közös csatájukkal. A Magyar Nagydíj előtt nem sokan tippeltek volna arra, hogy egyikőjük sem lesz ott a TOP-10-ben.

Egészen parádés csatát vívtak egymással, kerék a kerék ellen, a generációi egyik legjobbjai, amit már többször bizonyítottak. Ez már a generációváltást is jelzi, és látva azt, hogy kik állnak még sorban, a mezőnyre legalább 10 évig nem lesz panaszunk.

A koronavírus idején Leclerc és Norris is rengeteget streamelt, sokszor közösen. Nagy csatáik voltak, remekül szórakoztak. Ebből vágtak most össze egy videót, benne a hungaroringi jelenetükkel, mintha csak azt a volán mögött élték volna át.

 

Rendkívül ötletes és szórakoztató lett, ami nálunk egyértelműen az év eddigilegjobb videója. Kötelező darab, különösen most, amikor 1 hétig nem lesz Forma-1, de természetesen továbbra is sok érdekességgel készülünk számotokra.

Ricciardo már megint nem bírta ki trollkodás nélkül, nagy forma

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ricciardo a Hungaroringen sem bírta ki trollkodás nélkül: figyeld! (videó)
Következő cikk Kiadták a videót a Red Bull pokolian gyors szereléséről a Magyar Nagydíjról: a 12 perces meló

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország