Ők azok az F1-pilóták, akiknek lenne esélye Taylor Swiftnél Ricciardo szerint
Daniel Ricciardónak, a Red Bull Forma-1-es csapatát erősítő tartalékpilótának nemrég feltették a negyvenmillió dolláros kérdést, azaz, hogy szerinte melyik pilótának lenne a legnagyobb esélye Taylor Swiftnél.
A sztárénekesnőt nemrég összeboronálta a sajtó Fernando Alonsóval, aminek természetesen nem sok valóságalapja volt, bár Alonso szerencsére tudott némi humort csempészni a dologba Instagram-posztjaival, ami alatt Swift dalai szóltak.
Ha van azonban pilóta, aki ki tud igazodni a női lélek rejtelmeiben, az a Red Bull tartalékja, Daniel Ricciardo, akit az ESPN meg is kérdezett arról, kit tart annak a versenyzőnek, akivel a zenész elmenne randira, ő pedig nem finomkodott:
„Biztosan nem Alonso! Már az elején mondtam, hogy f***ság, remélem, nem csak én jöttem rá, ezt szögezzük le. Valaki, aki szereti a művészeteket, Taylor igazi művészléleknek tűnik…” – mondta az ausztrál, aki végül a rajtrács két zongoristája, Charles Leclerc és Nyck de Vries mellett tette le a voksát, de Alonsót egyáltalán nem tartja Swift esetének:
„Alonso? Alonso csak a versenyzéssel törődik, kizárólag a versenyzéssel. Nem láttam még soha, hogy bármi mással foglalkozott volna a versenyzésen kívül. Őt nagyon gyorsan kizártam ebből a válogatásból…” mondta Ricciardo, akiről Helmut Marko szombaton elmagyarázta, esélyes-e arra, hogy az AlphaTauriban térjen vissza, ha Nyck de Vriest leváltanák.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.