Norris végül nem lett kopasz, de mindent megpróbált

Lando Norris, a McLaren versenyzője ma már igen rövid hajjal jelent meg a Twitch-streamjében, ugyanis korábban egy jótékonysági streamben összegyűjtötte azt az összeget, amihez kötötte a „kopaszságát”.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris érdekes kezdeményezéssel állt elő: a McLaren pilótája adományokat gyűjtött az egyik streamjében a koronavírus elleni harcban, és azt mondta, hogy ha összegyűlik 10 ezer dollár (átszámítva bő 3,3 millió forint), akkor leborotválja a haját.

A gyűjtés pedig abszolút siker volt, hiszen végül több mint 12 ezer dollárt (kb. 4 millió forintot) gyűjtött a Forma-1 mezőnyének legfiatalabb tagja, ma pedig a streamjében megmutatta, hogyan fest haj nélkül.

Még több hír:

Lando Norris egyelőre mindössze 20 éves, és tavaly mutatkozhatott be a Forma-1-ben, miután a Formula 2-ben George Russell mögött második lett 2018-ban, és ezután a McLaren adott neki F1-es ülést.

 

Az első éve pedig kifejezetten jól sikerült, ugyanis az időmérőkön 11-10-re verte rutinos csapattársát, Carlos Sainzot, az egyéni világbajnokságban pedig 49 pontot gyűjtve a 11. pozícióban végzett, a legjobb eredménye pedig két hatodik hely volt.

Norris a Twitch csatornáján keresztül élőben vágta le a haját a kamerával szemben egy nemrég rendelt géppel, de a brit már annak a hangjától is borzongott. Mindeközben több mint 36 ezer ember figyelte, ahogy az F1-es pilóta megválik a sűrű frizurájától. 

„Nem tetszik ez a haj, de jó okok vannak mögötte. Megbántam? Nem. Egyáltalán nem bánom.” - mondta Norris az élő közvetítése során, hozzátéve, hogy ez az NHS-nek, és természetesen a McLarennek készült, akik ugyancsak nagy harcot vívnak a koronavírus ellen.

 

A McLaren 650S alapjáraton is egy szép és erős modell, de az Armytrix és a Liberty Walk közreműködésével egyszerűen varázslatosan néz ki, még ebben a "lepusztult" állapotában is.

gfgfds

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A nagydíj, ahol mindkét Ferrari összetört: Alonso nyert
Következő cikk Abiteboul a Racing Pointról: „nagyon jó fotósaik vannak”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország