Norris új kihívásba vágott bele

Lando Norris megalapította saját esportcsapatát. A McLaren versenyzője mostantól a Quadrant nevezetű csapat büszke tulajdonosa. Nem ő azonban az első pilóta a rajtrácson, akinek saját esportos vállalkozása van.

Norris új kihívásba vágott bele

Lando Norris volt az egyik pilóta, aki komoly népszerűségre tett szert a szezon előtt, mivel rendszeresen közvetítette virtuális kalandjait az interneten. A 20 éves brit szerint ez is nagyban hozzájárult csapata felállításához.

„A Quadrant olyasmi, amelyet már hosszabb ideje próbálok létrehozni. A karantén időszaka felgyorsította a helyzetet, mivel sokkal többet streameltem online, és jobban bele is ástam magam a dolgokba” – mondta Norris a BBC Sportsnak.

Még több F1 hír:

„Viszonylag kicsi méretben kezdünk, de az álom az, hogy terjeszkedjünk és sokkal nagyobb csapattá váljunk az összes esport területén, nem csak a versenyzésben. Bár a versenyzés lesz az elsődleges, és nagyobb szenvedélyt jelent, mint szinte bármelyik másik esport, remélhetőleg belekóstolunk majd sokkal több kategóriába és játékba is.”

Nem Norris azonban az egyetlen az F1-es mezőnyben, akinek saját esportcsapata van. Idén áprilisban Romain Grosjean jelentette be, hogy megalapította a R8G Sim Racinget. A névből viszont leszűrhető, hogy a francia csak a versenyjátékokban érdekelt. Korábban egyébként Fernando Alonso is hasonló dologra adta a fejét.

Grosjean azt hitte, már készen áll...


Így forgott meg Leclerc a Ferrarival Le Mans-ban

megosztás
hozzászólás
Hamilton nem csak egy autóban ülve tudja győzelemre vezetni azt - megosztotta első trófeájának képét
Előző cikk

Hamilton nem csak egy autóban ülve tudja győzelemre vezetni azt - megosztotta első trófeájának képét

Következő cikk

F1-es BMW 1997-ből – nem is lett volna rossz

F1-es BMW 1997-ből – nem is lett volna rossz
Hozzászólások betöltése