Norris előzése Vettel ellen: ritkán látni hasonlót (videó)

Lando Norris nagyszerűen használta ki Sebastian Vettel szenvedését az Amerikai Nagydíj első felében, és végül beszúrta a McLarent a Ferrari elé. A brit élt a lehetőséggel, még akkor is, ha több sebből vérzett az SF90.

Lando Norris, McLaren MCL34, leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, and Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Ferrari nem lesz túl büszke az idei Amerikai Nagydíjára, és Mattia Binotto csapatfőnök is elismerte, nem találja a szavakat a futamukra, ami nagyon rosszul sikerült. Az időmérő edzésen kevéssel maradtak le a rajtelsőségről, de már ott látszott, hogy nincs meg a korábbi tempóelőnyük, hiába volt nagyon minimális a differencia.

Sebastian Vettel rövid ideig élvezhette a második hely adta lehetőséget Austinban, hiszen szinte azonnal visszaesett, majd a középmezőny is komoly gondot jelentett számára. Ezt használta ki a McLaren újonca, Lando Norris is, aki egy szép és határozott manőver végén elment a szenvedő Ferrari mellett, majd jött Daniel Ricciardo.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon és Sainz nézetéből a nagy csattanás: videó
Következő cikk Videón a zúzós F1-es rajt az Amerikai Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország