Norris a korábbi F3-as csapatával tesztel, akiknél bajnok lett

Lando Norris, a McLaren brit pilótája egy magasabb fokozatba kapcsolt a felkészülésével kapcsolatban, és egy privát teszt keretein belül a korábbi csapatával tesztel egy F3-as autót.

Lando Norris, Carlin, Dallara Volkswagen

Lando Norris, Carlin, Dallara Volkswagen

Alexander Trienitz

Lando Norris 2017-ben első teljes szezonját teljesítette a Carlinnal az F3-ban, és újoncként bajnok is lett, 53 ponttal megelőzve a BMW korábbi DTM pilótáját, a svéd Joel Erikssont.

Norris egy évvel később az F2-ben szintén a Carlinnal versenyzett akik Lando Norrisszal együtt debütáltak az F2-ben, azonban 68 ponttal alulmaradt George Russellel szemben a bajnoki címért folytatott küzdelemben.

A Carlin által feltöltött képen azonban egy nagyon is mosolygós Norrist láthatunk.

 

A Forma-1-ben limitált tesztlehetőségek miatt valószínűleg többen csatlakoznak majd még Norris példájához, hogy egy alacsonyabb kategóriás autóval szokjanak vissza a vezetéshez, Russell szintén elmondta, hogy bármilyen formulaautót szívesen vezetne.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy újabb nagy klasszikust ismétel a Forma-1: 22-en rajtoltak, 8-an értek célba
Következő cikk Wolff: Jó dolog, hogy Hamilton felemelte a hangját a fehér férfiak által dominált sportban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország