Norris 2 futam során több pontot gyűjtött, mint tavaly 14 alatt...

Ezek egyértelműen Lando Norris hetei, aki egyre népszerűbb, és nemcsak a Forma-1-ben, hanem a közösségi médiában is. Ezekkel az eredményekkel még inkább ismertté válik.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Lando Norris csak tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben, de már 1.6 millió követőt számol az Instagramon, ahol igen népszerű, akárcsak a Twitchen. Tesz is érte, mert egy igen érdekes és humoros karakter.

Tavaly, az első F1-es évében nagyon sok pontot dobott el magától, sokszor rajta kívülálló okok miatt. Emiatt is volt olyan nagy a különbség közte és Carlos Sainz Jr. között. A messze tapasztaltabb spanyol egy nagyon jó duót alkotott a brittel, és a pályán kívül is remek a kapcsolat közöttük.

 

A 20 esztendős F1-es versenyző idei éve eddig álomszerűen alakul. Az évadnyitón felállhatott a dobogóra, majd egy héttel később ötödik lett, szintén egy hatalmas végjátékban. Ezúttal is a két utolsó köre döntött.

A bajnokság harmadik helyén álló Norris már 26 pontnál jár. 2019-ben 49 egységig jutott, ami egyúttal azt is jelenti, hogy már most több pontja van, mint az elmúlt szezonban 14 verseny alatt. Minden bizonnyal hamarosan a tavalyi végeredményét is felül fogja múlni. Ezzel együtt eddig mindkét alkalommal verte a csapattársát. 

Norris utolsó két köre a McLarennel, brutálisat ment!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP-befutó a Forma-1-ben: a kép, ami több mint beszédes
Következő cikk Bottas nem titkolja, hazamegy a Magyar Nagydíj előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország