Norbi elképesztő reflexmozdulattal kerülte el a még nagyobb balesetet (videó)

Michelisz Norbinak nem alakult a legsikeresebben a WTCR idényzáró oroszországi fordulója, de az első futamon ettől függetlenül volt egy nagy jelenete, méghozzá Esteban Guerrieri baleseténél.

Norbi elképesztő reflexmozdulattal kerülte el a még nagyobb balesetet (videó)

A Szocsiban rendezett két versenyt esőben tartották meg, ez pedig egészen új helyzetet teremtett a világkupa mezőnye számára, hiszen az idei szezonban korábban még nem igazán mentek ilyen körülmények között.

Ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen az első verseny legelső körében Guerrieri a 3-as elnyújtott balos kanyarban a gumifalnak csapta Hondáját, amely kicsit visszapattant a bukótérben, ahol éppen a pályát enyhén kiszélesítő Norbi érkezett komoly tempóval.

További híreink:

A magyar pilóta azonban az utolsó pillanatban a remek reflexeinek is hála még el tudott surranni a gumifal és Guerrieri autója között, így nem lett belőle még komolyabb bukás. Az esetet követően az argentin pilóta is elmondta, hogy azt hitte, nem ússza meg annyival a történteket.

Miközben az összetört autója megállt, ő a tükörben látta, hogy érkezik a mezőny, Norbi azonban lecsúszott az ideális ívről, és egyenesen felé tartott, ekkor pedig nagyon meg is ijedt, hogy akár komolyabb sérülés lesz ennek a vége.

 

Norbi tehát óriásit mentett, Guerrieri autója azonban így is annyira összetört, hogy a második versenyen már nem tudott részt venni. Ez az utolsó hétvége egyébként magyar szempontból nem a versenyzőkről, hanem egy csapatról szólt, hiszen a Zengő Motorsport mindkét viadalt be tudta húzni, ezzel történelmi sikert aratva.

Alonsóék hozták meg az Aranylabdát a díjátadón

megosztás
hozzászólás
Megtörtént végre, adta hírül Ricciardo!
Előző cikk

Megtörtént végre, adta hírül Ricciardo!

Következő cikk

Új szponzor jelent meg a Mercedesnél Szaúd-Arábiában

Új szponzor jelent meg a Mercedesnél Szaúd-Arábiában