Nem semmi, amire a Mercedes képes: dupla F1-es kerékcsere a Brit Nagydíjról (videó)

Ez talán az egyik legnagyobb kihívás a szerelők számára, amikor a két autón szinte egyszerre kell kereket cserélni, és nem hibázhatnak, mert az nagyon sokba kerülhet.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 pit stop

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A tankolás betiltásával a kerékcserék minden eddiginél nagyobb fontossággal bírnak a Forma-1-ben. Emiatt számtalan fejlesztés történt ezen a területen, és a szerelők sokkal többet is gyakorolnak, többek között a versenyhétvégék ideje alatt.

A Mercedes gyakorlatilag mindenben a legmagasabb szintet képviseli, akik 2014 óta megállíthatatlanok, és sorra gyűjtik be a nagyobbnál nagyobb rekordokat. A csapat szinte együtt lélegzik, és nagyon keveset hibáznak.

 

A Brit Nagydíjon még egy dupla kerékcserét is végre kellett hajtaniuk, ami stresszes, hiszen a két autó között alig telt idő, és a szerelőknek ugyanolyan gyorsnak kellett lenniük, főleg Valtteri Bottas miatt, mert ha valami történik Lewis Hamiltonnal a kiállás során, akkor a finnek várakoznia kell.

Ez már Sainz-nak is sok(k) volt a McLarennél...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Kvjat nézetéből a Brit Nagydíj startja: csak úgy darálta az ellenfeleit – videóval
Következő cikk Erre már Sainz sem tudott igazán mit mondani: nem akarta elhinni, hogy mit történt vele (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország