Nem fix még a törökországi rajtsorrend: Strollt beidézték! (FRISSÍTVE!)

A Török Nagydíj időmérő edzésén Lance Stroll szerezte meg a pole-pozíciót, azonban nem biztos, hogy holnap ő rajtolhat az első helyről, ugyanis beidézték a stewardok – ha úgy ítélik meg, hogy a kanadai bűnös, abban az esetben rajtbüntetést kaphat.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Mark Sutton / Motorsport Images

Nagy meglepetésre a Racing Point versenyzője, Lance Stroll szerezte meg a pole-t a törökországi időmérőn, míg mögötte Max Verstappen, Sergio Perez és Alex Albon végzett. Azonban az egyébként is csúszós pályán esős körülmények között autózni óriási kihívás volt, így sokat láthattuk a sárga zászlót.

Ennek következtében még nem vehetjük biztosra a holnapi rajtsorrendet – mint az nemrégiben kiderült, Lance Strollt beidézték a stewardokhoz, ha pedig bűnösnek ítélik, akkor rajtbüntetést kaphat.

Még több F1 hír:

Ugyanis lehetséges, hogy Stroll nem lassított le eléggé a 7-es kanyarnál, miközben lengették a sárga zászlót – ráadásul mindez a pole-t megszerző körében történt, Perez megpördülésekor. A kanadai versenyzőnek magyar idő szerint 16:30-kor lesz jelenése a stewardoknál.

Rajta kívül még vizsgálják a McLaren-pilóta Lando Norrist is, aki a vád szerint a Q1-ben nem lassított eléggé egy sárga zászlós periódusnál.

Amennyiben Strollt megbüntetnék, Verstappen és Perez indulhatna az első két helyről a holnapi Török Nagydíjon, a hollandnak pedig ez lehetne a harmadik rajtelsősége F1-es karrierje során.

FRISSÍTÉS: Döntöttek a bírák, Stroll eleget lassított szerintük, így megtarthatja az első helyet holnapra!

Perez: Giovinazzi miatt vesztettem el a köröm!


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 1 percben az FP3-as megforgások - Videó
Következő cikk Videó: Íme Stroll vakmerő köre, amivel megszerezte a pole-t Törökországban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország